9. Köszönöm anya!

   

Pharrell Williams - Happy

     Szombaton volt az év első meccse, a Petrescu ellen. Tudtam, hogy nem játszhatok és azt is, hogy a csapat nélkülem is nyerni fog. Mindenki felkészült és erősek voltak. Tudták, hogy mi a dolguk a pályán, s hogy miért vannak ott. A győzelem hajtotta az egész csapatot és valljuk be, hogy a Petrescu-t nem nehéz legyőzni. Felkészülésük a nullához közelít. Én is velük együtt vonultam ki az öltözőből, a pályára, teljes "harci öltözetemben". Hiába lesz a helyem kispadon, az egész meccs alatt, attól még kell lássák rajtam, hogy a csapathoz tartozok.

     Megkezdték a meccset. Kulturáltan néztem végig az egészen, pedig dögunalom volt. Végig a mi csapatunk uralta a pályát, talán az egyetlen fordulat az volt, mikor a Petrscu egyik védője elvette Kristóftól a labdát, de az is úgy végződött, hogy a srácok vissza szerezték és egy újabb gólt lőttek. Végeredményben 5-0-ra győztünk. Nem volt nagy szám, a csapat sem hitte el magát ettől a nyereségtől.

     A szokásos meccs utáni megbeszélésünk tíz percet tartott, ami tényleg kevés, de hát egy ilyen játékban nincs sok megbeszélnivaló. Még az edzőnek sem akadt hosszabb mondanivalója.

-Na, oké. Irány öltözni! Utána meg találkoznom kell néhányotokkal. Viktória, Izidor, Bence, Patrik és Kristóf, kérlek gyertek a... Melyik osztályba mehetnénk szerintetek?

-A tizedikbe jó lesz.

-Oké, akkor találkozunk a tizedikesek termében.

     Ijedt pillantást vetettünk egymásra. Fogalmunk sem volt, hogy mit követtünk el. Gondolkodni kezdtem, majd kijelentettem, hogy én semmit sem csináltam, a múltkori beszólásom óta. A többiek is rávágták, hogy semmit sem tettek. Hát jó, akkor is gáz van, mert az edző nem hívat magához senki külön megbeszélésre, csak ha nagyon nagy a baj. Megegyeztünk, hogy találkozunk a két öltöző közti folyosón és együtt megyünk az osztályba. Idegességemben olyan gyorsan öltöztem át, mint még soha, de ahogy láttam, nem én voltam az egyedüli. A fiúk is akkor léptek ki az öltözőjükből, mikor én a sajátomból. Csendbe léptünk be az osztályunkba, majd elfoglaltunk az első sorokat, ilyen felállásba: az ablak felől Izi és Kristóf, a közepén én és Bence és az ajtó felől Patrik, egyedül. Nem sokkal később az edző is megjött és leült a tanári asztalhoz.

-Gondolom mind feltettétek magatoknak azt a kérdést, hogy mit tettetek. Nos, én elárulom, hogy semmi rosszat nem hallottam felőletek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettem a ti ügyeteket, Izidor és Viktória.-szégyenkezve sütöttem le a fejem.-Viszont kaptam egy ajánlatot, az egyik régi barátomtól, Los Angeles-ből. Nekem ott lesz egy két hetes tanári továbbképzésem, hogy a jövőben akár igazi csapatot is edzhetek. A barátomnál szállok meg, ő pedig egy meglepő ötlettel állt elő. Azt mondta, hogy vigyem el magammal az öt legjobb játékosomat, egy kis kikapcsolódásra.-erre ledöbbentünk az egészen-Igen, tudom, meglepő. Titeket választottalak, mert a legjobbak vagytok és felelősséget is tudtok vállalni magatok iránt. Bár a jelenlévők közül kettőtök magatartása nem a legjobb-itt rám és Izire nézett-, viszont azt tudom, hogy bízhatok bennetek. Tehát, azt szeretném kérni, hogy beszéljetek a szüleitekkel. Említsétek meg, hogy csak az utat kell fizetni és ezenkívül pedig csak költőpénzt kell kapnotok. A szállást és kaját a barátom biztosítja. Holnap mindenképp hívjatok fel, hogy tudtok-e jönni, mert hétfőn szülőértekezletet kell tartanom. Ez az egész pedig két hét múlva esedékes, tehát most kell intézkedni, és ha jöttök, útlevelet szerezni, meg jegyet.

-Tényleg csak úgy magával vinne minket?-kérdezte meg Patrik.

-Igen, persze csak miután megfogadnátok, hogy jól viselkedtek. Nem vesztek el csak úgy a városban és mindig elérhetőek lesztek telefonon. Ha valami gond van, nekem szóltok és legfőképp ügyeltek magatokra és egymásra. Tehát ti akarjátok?

-Igen!-ordítottuk egyszerre az egészen.

-Akkor nyomás haza, megpuhítani a szülőket.

     Úgy tettünk, ahogy mondta, s izgatottan indultunk hazafelé. Milyen jó lenne ez a kirándulás. A barátaimmal Los Angeles-ben, az angyalok városában. Végigsétálni a Walk Of Fame-n. Kimenni a tengerpartra. Egy csoda lenne. Legalábbis nekem, aki az országból csak versenyek miatt tette ki a lábát és akkor sem volt ideje körülnézni. Már most alig várom!

                                                               *               *               *

-Nem mehetsz! Ki van zárva.-mondta anyum határozottan.

-De miért nem? Adj egy okot rá!-ordítottam az arcába.

-Még kölykök vagytok! Az edzőnek képzése lesz, tehát nem ül veletek, hanem hagy bóklászni a városban! Nem engedhetem meg ezt!

-Anya! Ez Kalifornia! A világ legcsodásabb helye! Innen származik a kedvenc együttesem! Az ég szerelmére! Egy államban tartózkodnék Billie Joe Armstrong-al! Mellesleg nagykorú is lenne velünk. Ott lenne Patrik! Kérlek, csak ezt az egyet engedd meg nekem! Semmit nem kérek a szülinapomra, csak ezt! Csak engedj el a születésnapomra Los Angelesbe. Kérlek szépen, anyuci!

-Még meggondolom.-tudtam, hogy nyert ügyem van. Rávettem az anyámat, hogy engedjen el.

-Köszi. Holnap reggel mond meg a végleges döntésed, mert meg kell mondanom az edzőnek, hogy megyek-e.

                                                               *               *               *

     Hétfő délután boldogan mentem vissza a suliba, anyummal együtt. Igazam volt. Vasárnap reggel közölte, hogy mehetek, viszont ügyelek magamra, nem tetováltatom magam, nem rakatok piercinget, nem festem át a hajam, nem nyúlok szeszes italhoz, nem drogozok és nem próbálom ki a cigit. Mindent megígértem neki és a tetkónál és drognál még hányást is imitáltam, hogy meggyőzőbb legyek. Csak a ciginél akadtam meg egy kicsit, mert az az este óta rászoktam. Csúnyán, de rászoktam. Nem akartam, nem is tudom, hogy történt, de nem volt elég az akaraterőm. Viszont ha úgy vesszük, én csak azt ígértem, hogy ott nem fogom kipróbálni. Ezt nem is tehetem meg, mert már itthon megtettem. tudom, hogy ő csak jót akar nekem, de sajnos elkésett vele. 

     Egyszer csak eszembe jutott a nyolcadikos németországi műkorcsolya versenyem. Volt ott egy srác, Oscar, akivel összehaverkodtam. Nem is egymás ellen versenyeztünk és őt amúgy sem érdekelte a győzelem. Végül tudom, hogy ő második lett, én pedig ötödik, amire büszke is vagyok. Jól egyeztünk és utána is tartottuk a kapcsolatot, viszont nyár óta nem beszéltünk. Fogalmam sincs, mi van vele. Tudom róla, hogy Kaliforniából van, viszont Magyarországról származik, csak mikor még kicsi volt, kiköltöztek a szüleivel. Tud magyarul, de inkább angolul beszéltünk, hogy turbózzuk fel a nyelvismeretemet. Nem mondom, hasznos volt, bár Sebastian-al így is beszéltem, de vele inkább magyarul, csak néha angolul. Arról viszont fogalmam sincs, hogy az állam melyik városába él.

-Tehát, kedves szülők és gyerekek, köszönöm, hogy itt vannak.-kezdte meg az edző a beszédét.-Hálás vagyok, hogy elengedik velem ezeket a lurkókat két hétre az államokba. Egy barátomhoz megyünk, mindannyian. Egy kérdés tevődik most fel, amiről ma értesültem. A gyerekek két szobát kapnak. Egy háromágyasat és egy kétágyasat. Mivel itt van Viktória is közöttünk, mint egyedüli lány, kérem, ezt rendezzék el valahogy. Remélem, nem okoz túl nagy gondot. Tehát javaslatok?

-Bence lesz a lányommal egy szobában.-mondta anyu, mire csodálkozva pillantottam felé, de nem voltam egyedül.-Mit néznek úgy? Bencében megbízom. Amúgy is folyton nálunk alszik, akkor meg mi itt a probléma?

-De hát olyankor a vendégszobában van, így pedig egy szobában lesznek.-jelentette ki Bence anyja.

-Persze, a vendégszobába.-mosolyodott el gúnyosan anya-Nem is tudtam, hogy újabban így nevezik Viki szobáját.-lebuktunk, ez van.-Amúgy is, mitől félsz? Abban a szobában legalább két ágy van, viszont a lányoméban csak egy.-lesütöttem a szemem, s tisztára piros lettem.

-Anya, ne égess!-mondtam halkan, hogy csak ő hallja.

-Jó. Megértem én, de nálatok legalább szülői felügyelet alatt vannak... Ott viszont nem lesznek. Nekem meg nem kellenek unokák.-Istenem! Ennél jobban még sosem égtem.

-Anya!-szólta le Bence az anyját-Hidd el, ha le akartunk volna feküdni Vikivel, már rég megtettünk volna.-kérlek, Bence ne rontsd még te is a helyzetet, biztattam.-Nem kell féli a mini Vikiktől-bár cukik lennének-, mi csak barátok vagyunk és kész! Nyugodjon már le mindenki!

-Jó, bánom is én!

-Öhm..-szólalt meg az edző-Most, hogy ezt lerendeztük..ööö...lehetne, hogy visszatérünk az eredeti témára? Köszönöm. Tehát, a ház öt percre van a tengerparttól és húsz percnyi metrózásra a belvárostól. Meleg lesz, 25-35 fok között, tehát vékony ruhák kellenek és naptejet mindenképp hozzanak a gyerekek. A házban rajtunk kívül a barátom lesz és a 19 éves fia. Mindketten magyarok, viszont azt hiszem, nem ártana nektek egy kis angol gyakorlat, tehát, amikor csak lehet, használjátok ki, hogy van ki segítsen nektek a nyelvben. A repülőjegyek oda-vissza 170 euróba kerülnek és ezenkívül költőpénz kell a gyerekeknek. Van kérdés?

     Nem volt. Az edző mindent elmondott, amit kellett, a többi után pedig úgyis kutakodni fognak a szülők. Minket pedig nem érdekel a sok okítás. Ebben a két hétben ezt is képesek vagyunk elviselni, annyira várjuk az utat. Los Angeles! Két hét! Egy csapat tini! Szülők nélkül! Egy álomba csöppentem! Egy szép álomba!

8.A sötétséget elűzi a fény

     

Hozier-Take Me To Church

     A saját gondolataim tengerében hánykolódtam. Egyetlen olyan személy sem akadt, aki tanácsot tudott volna adni a helyzetemre. Kispados lettem és úgy tűnik, még mindig szeretem a srácot, akin már rég túl kéne lennem. Mi ilyenkor a helyes út? Mit kéne tennem? Talán életem nagy hibája, hogy mindig túl sokat töprengek a dolgokon. Talán csak hagynom kéne, hogy minden megtörténjen magától. Mit az a csók. Az az isteni csók. Elég!-Parancsoltam a gondolataimra, melyek túlságosan elkalandoztak. Ami pedig a legrosszabb, hogy nem az első alkalom volt a csók óta. Minden harmadik agymenésem a csók felé terelte a figyelmemet. Annak a hatása alatt pedig elég nehéz volt gondolkodni a megoldáson. Biztos vagyok benne, hogy Bence is látott valamit rajtam, de nem tette szóvá. Kitanulta már a játékot. Ha hallgatok, akkor faggatózással sem fog többet kiszedni belőlem. Csak az a baj, hogy nekem kellett valaki, akivel beszélhetek, valaki olyan, aki meghallgat, de nem ő. Nekem egy lány kellett, de sajnos nem volt meg rá a lehetőségem. Ahhoz az egész sztorit ismernie kellett volna, s ilyen nem akadt.
    A délutáni edzések hiánya miatt üresnek éreztem magam, s már semmi nem adott egy szemernyi életkedvet sem a suliba menéshez. Az sem könnyített a dolgomon, hogy Krisz feltűnően került. Otthon csak akkor jött a közelembe, mikor reggeliztünk vagy ebédeltünk, a suliba pedig ha meglátott, hirtelen új úti célt választott magának. A szerdai is egy ilyen nap volt, mikor befordultam a folyosón, a nyelvlabor felé véve az irányt. Az osztálya előtt állt és pár haverjával dumált, viszont háttal volt, így nem vett észre. Meggondoltam magam. Nem érdekel a hülye nyelvlabor. Beszélnem kellett vele. Egyenesen arrafelé vettem az irányt, amit a haverjai csak egy pillantással nyugtáztak, mivel úgy gondolták, Arnoldhoz készülök. Volt egy kis meglepetés, amikor megálltam Krisz mellett.
-Beszélnünk kell. Négyszemközt. Most.-mondtam, mire a barátai hangos hú-zásba kezdtek.
-Ezt megszívtad haver!-mondta az egyik, azt hiszem, Ottó a neve-Nem ajánlatos ujjat húzni a focicsapat kapitányával.-kedvesen mosolyogtam rá, majd beintettem, Kriszt pedig magammal rángattam az alagsorba vezető lépcsőházba.
-Gondolkodtál?-bólintottam-S mire jutottál?
-Arra, hogy egy krónikus betegségem van, mivel újra beleestem a volt pasimba, de nem tudom, mit is akarok.
-Hűha! Hadd könnyítsek a dolgodon. Nincs választásod. Többet nincs.
-Miért?-kérdeztem ijedten, abban reménykedve, hogy most jelenti ki, hogy muszáj összejönnöm vele.
-Mert van barátnőm. Akkora mint te, ha jól sejtem osztálytársad is. Annának hívják. Szép Annának.
-Hogy mi van? Először megcsókolsz a jégpályán, rá négy napra pedig összejössz az egyik legjobb barátnőmmel?! Tudod mit? Oltári nagy seggfej vagy!
-Én? Én vagyok seggfej? Nézz magadra! Visszacsókolsz, utána pedig ellöksz magad mellől és kerülsz. Tudod, már elegem van a drámából amit csinálsz!
-Jó! Akkor fordulj fel faszfej! Csak hogy tudd, mi itt és most végeztünk mindennel, a jópofizással is!-viharoztam el, egyenesen a nyelvlaborba.
-Sorry for late!
-Come!
     Dühösen vágódtam le az egyetlen szabad helyre, vagyis Bence mellé. Kérdőn nézett rám, ami nem csoda, mert csak úgy áradt belőlem a feldúltság és a harag. Legyintettem, majd megszólaltam:
-Nem most. Elmondom délután a vízesésnél, ha neked is megfelel.
-Oké. Akkor ott találkozunk a büntetőd után. Nincsenek titkok, oké? Elmesélsz mindent, az elejétől a végéig.
-Rendben, megegyeztünk.
     Mikor kijöttem a suli épületéből, a fiúk épp a pályáról mentek le, az öltöző felé. Úgy döntöttem, hogy előre megyek és Bencét csak az erdőben várom meg. Be is kanyarodtam egy ösvényre, a sulival szemben és letérve róla, berontottam a fák közé. Egy kicsit keresgéltem, míg megtaláltam a nyövények által benőtt, alig kitaposott mellékösvényt, ami a vízeséshez, a folyóhoz és a tisztáshoz vezetett. Leültem a parton egy kidöntött, padként szolgáló fatörzsre. Meredten bámultam a víz szikrázó felszínét, amelyen szivárványt alkotva tört meg a fény. Hirtelen zajt hallottam magam mögül, de mivel senki nem járt oda, sejtettem, hogy a legjobb haverom lesz az. Feltételezésem be is igazodott, mikor leült mellém a törzsre.
-Szép itt!
-Ja, asszem, ezért tetszett meg egy éve- röhögött.
-Lehet. Milyen volt az edzés?
-Viktória drága, közlöm, csak úgy, hogy hiába akarod elterelni a témát. Nem vagyok hülye..
-Oké, de akkor ne haragudj meg.-bólintva beleegyezett, így folytattam- Tudod, pénteken ki voltam akadva a foci miatt. Tehát anyum elcsípte Kriszt, hogy vígasztaljon meg. Elvitt a jégpályára és ez így oké is lett volna, de...
-Ne! Ugye nem...?
-De..-sütöttem le a szemem-Hülyéskedtünk, rámesett és megcsókolt... Én pedig visszacsókoltam. Tudod, biztos voltam benne, hogy már végeztem vele...-megéreztem az arcomon egy könnycseppet, de azon nyomban el is tüntettem.
-S ma mi történt? Gondolom, nem alaptalanul vagy mérges.
-Pénteken megmondtam neki, hogy kell egy kis idő, hogy rájöjjek, akarok-e bármit is. Eddig került, de ma én mentem oda hozzá, angol előtt. Megmondtam, hogy arra juttottam, hogy még szeretem, de nem tudom, hogy mit akarok. Erre kijelentette, hogy van barátnője. Tudod mi a legfájdalmasabb? Anna nem mondott semmit a dologról, pedig hétfő óta együtt vannak. Így kétszeres a csalódás...
-Csak azt nem értem, hogy miért nem vagy túl rajata még? Megbántott, vagy nem?!
-De igen. Van egy papír zsebkendőd?
-Van. Tessék a táskám-nyújtotta át azt.
     Kutatni kezdtem benne, de nem az akadt először a kezembe, ami kellett volna, hanem egy doboz cigi. Leakadtam. Mit keres Bencénél cigi!?
-Mi a faszt keres nálad egy fél csomag cigi? Ugye nem álltál neki?!
-Nem, nyugi, a tesómé. Anya nem bízik benne, s kutakodik a holmijába. Ideadta a reggel, hogy ne kapja meg otthon. Én meg nem mertem a szobámba hagyni...
-Ja, oké és köszi a zsepit.
-Egyébként, Patrik elment Arnoldhoz. Nem vinnéd el neki? Én nem merem hazavinni.
-Felőlem. Nem jössz át ma?
-Nem, Tibornak kell segítenem, mit tudom én, mit. Jut eszembe, nekem mennem kéne. Veled oké lesz minden?
-Persze, mint mindig.
-Megoldódik a Kriszes ügy, ne félj! Hülye, ha helyetted inkább Annát választja.
-Nem igaz. Te is Annát választanád inkább. Ne is tagadd! Tudjuk, hogy ő szebb és okosabb is nálam. Egyszerűen több van benne...
-Na, ide figyelj, te önbizalmatlan barom! Ilyenkor is úgy kéne biznod magadba, mint a pályán! Szebb és jobb is vagy Annánál. Utol sem érhet téged. Én is csak azért választanám őt, mert téged nem lennék képes ÚGY szeretni. Túl jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, mi nem illünk össze.
-Hát, tegyük fel, hogy ezt el is hiszem és lépjünk túl az egészen.-mondtam, mire ő szem forgatva sóhajtott egyet, de annyiba hagyta a témát.
    Elbúcsúztunk és két külön irány felé vettük utunkat. Ő ment az egyik busszal, a sulitól jobbra, én pedig egy másikkal, a sulitól balra. Mikor hazaértem, anya nem volt a konyhába. Szuper! Többet kellett benn üljön, így nincs kaja... Lemondva a kajáról mentem fel az emeletre. Gondoltam benézek Dinához, de aludt, úgyhogy egy puszit nyomtam az arcára és kimentem. Arnold szobájából valami rémes pop zene foszlányai hallatszottak, tehát nehezen vettem rá magam, hogy bemenjek. Patrikkal dumáltak, miközben valami új videó játékot próbálgattak.
-Sziasztok!-szóltam, mire Arnold megijedett és elvesztette a játékot.-Bocs, nem volt szándékos.
-Ajj már! Miattad megvert ez az idióta. Mit akarsz?
-Anya még dolgozik? Ja, s van valami ehető kaja a házban?
-Igen, egy nehéz ügyön dolgoznak, lehet, hogy csak holnap tud hazajönni.
     Igen, anya rendőr, bár ez nem olyan izgalmas meló, mint az emberek gondolják. A papírmunka a leggyakoribb, így sokszor van idő előtt itthon, mert azt itt is el tudja végezni. Nagyon ritkán van komolyabb ügyük, de néha az is kerül. Ilyenkor pedig benn kell maradjon, van, hogy napokig nem is látjuk.
-Kaja nincs, rendelj valamit!
-Oké. Patrik, tessék a cigid. Máskor ne a tesódnak add, mert nem merte hazavinni.
-Ja, s most jön az a téma, hogy jó testvérként magamra veszek mindent és megköszönöm, hogy elküldte veled nekem a saját csomagját. Elég rosszul gondolta, ha azt hitte, hogy kihúzom a bajból és megszabadul attól, hogy elmondja neked az igazat. Úgyhogy azt ne add nekem, mert nincs szükségem rá. Én még életemben nem próbáltam ki a cigit.
-Hát én megölöm! Miután én mindent elmondtam neki, amire csak kíváncsi volt és semmit nem hallgattam el, hazudik nekem!
-Mindent elmondtál neki? Tényleg mindent?-lepődött meg Arnold.
-Még annál is többet, mint amit te tudsz... Majd pótoljuk, oké?
     Bementem a saját szobámba, de nem tudtam mit kezdeni magammal. Kimentem az udvarra is, de focilabdát látni végképp nem volt kedvem, így csak leültem a hintára. Egy hirtelen ötlettől vezényelve, elővettem a telefonom és sms-t írtam Bencének. Ő visszaírt, de nem válaszoltam. Ahogy csak ültem ott, s semmit sem csináltam, reflexből a telefonom után nyúltam a zsebembe, de nem abba, amelyikbe kellett volna. A cigicsomagot fogtam meg. Rámeredtem és egy darabig csak néztem. Miért is ne? Ha neki szabad, akkor nekem miért nem? Kivettem egy szálat és a gyújtót. A cigit a számba vettem és meggyújtottam. Felkészültem rá és életemből először beszívtam a nikotint. Jó érzés volt. Már be voltam avatva: tudtam mit szeretnek benne az emberek.
     Fél órával később Bence állított be, valószínűleg aggasztotta őt, hogy nem válaszoltam az smsre. Csakis ez lehet a magyarázat arra, hogy eljött Tibor mellől, aminek a vége biztosan egy óriási veszekedés lesz. Leült a mellettem üresen álldogáló hintára, s az arcát a két tenyerébe temette. Látszott rajta, hogy meg van törve a hazugsága miatt. Én nem szóltam hozzá. Nem igazán volt mit mondanom.
-Sajnálom. Sajnálom, hogy hazudtam neked és nem voltam igazi barát. Hülye vagyok! Pont annak hazudok, aki az egyetlen ember, aki igazán kötődik hozzám. Az egyetlennek, akinek mindent elmondhatok, mert nem ítél el és meg is hallgat. Tényleg sajnálom, egy vesztes vagyok.
-Nem vagy az! Megértelek oké? Lehet a helyedben én is hazudtam volna.-mondtam, de közben önkéntelenül is az az elszívott cigi járt az agyamban. Nem akartam elmondani, de nem is akartam ugyanazt a hibát elkövetni.-Lépjünk túl rajta. Ja és csak szólok, hogy nem volt jó ötlet pont nálam hagyni?
-Csak nem megtetted?-nézett rám hitetlenül, a nagy kék szemeivel.
-De. Ki voltam akadva Krisz miatt, Anna miatt és a végén már miattad is. Ott volt a zsebemben és túl nagy volt a kísértés.
-Látod? Mindketten reménytelenül szerencsétlenek vagyunk. Ahogy valami probléma adódik, máris valami rosszhoz folyamodunk.-tudtam mire céloz, túl jól emlékeztem arra, amikor először beszéltünk őszintén egymással.
     Egy csütörtök délután volt, három héttel azután, hogy bekerültem a csapatba. Ők nem tudhatták, hogy az apám meghalt és Ádám beszólt, hogy: "Apád nem tanított meg, hogy ne pofázz a nagyobbaknak?!". Ő nem tudhatta mit mond, de bennem összetört egy fal, ami az apám emlékét szigetelte el. Eleredtek a könnyeim. Az elején mindenki ellenséges volt velem, mert lány vagyok. Éppen akkor kezdtek elfogadni, de nem mindenki. Mikor beértem az öltözőbe, már kegyetlenül bőgtem.
     Akkor is ahhoz folyamodtam, amihez mindig apa halála után. Nálam volt a penge, tehát nem kellett azon gondolkodnom, hogy mit használjak. Bementem az öltöző külön mosdójába, s a kagyló fölött megvágtam magam. Szerettem, ahogy a vér lefolyt a csuklómon. Élveztem, hogy míg ott a vágás és a vér, nem kell a sok rossz dologra gondolnom. Jobb a testi fájdalom, mint a lelki.
     A baj csak az volt, hogy még edzés előtt meghívtak magukhoz Patrikék. Nem tudták, hogy miért vagyok még bent, hogy mi tart ennyi ideig. Bence kopogva bement az öltözőbe és mikor ott nem talált, a mosdóba jött be. Ahogy megláttam a hátamnál, a tükörbe, megdermedtem. Kiesett a kezemből a penge. Megfordultam. Ő csak nézett, de nem csalódottan és nem is elítélően. Egyszerűen csak nézett. Egy idő után a zsebébe nyúlt és átadott egy zsepit.
-Először töröld le a vér nagy részét, s csak utána mosd le. Azután tedd vissza a kendőt a kezedre, öltözz át és gyere.-csak ennyit mondott, majd megfordult és kiment.
     Tudtam, hogy hallgatni fog, mert ha meg akarna alázni, akkor nem azt mondta volna, hogy tegyem vissza a kendőmet. Érthetetlen okból kifolyólag bíztam benne, pedig Krisz árulása után úgy hittem, nem lesz többet bizalmam senkiben.
     Otthon náluk a srácok kitalálták, hogy "felelsz vagy felelsz"-eznek, de nekem eszemben sem volt beszállni. Nem akartam válaszolni az esetleg feltevődő kérdésekre. Bence sem szállt be, bár van egy olyan megérzésem, hogy csak miattam. Felmentünk a szobájába, s körbenézve megállapítottam, hogy imádom. A fal minden egyes négyzetcentijét poszterek takarták, csomó rock bandával, akiket bírok és néhány pop-al, amelyek közül párat nem is ismertem. Volt ott Green Day, Red Hot Chilli Peppers, KoRn, Three Days Grace, Three Doors Down, System of a Down és még jó pár nagy kedvencem. Kivettem viszont egy Akcent, egy 3 Sud Est és egy Voltaj posztert is.
-Elmondod, hogy miért tetted?-nézett rám. Tudtam, hogy a vágásokra érti.
-Tavasz vége felé meghalt az apám. Azóta mindig ezt teszem, ha ideges vagy szomorú vagyok. Amig a kezem fáj, addig az emléke nem.
-S a mai?
-Ádám miatt volt. Az egyik mondatában felemlegette az apámat, s ez rosszul esett. Meg aztán az sem jó érzés, hogy a fél csapat még mindig rám van szállva, mert lány vagyok. Te miért vagy ilyen rendes?
-Az lennék?
-Igen. Mások már rég szétkürtölték volna, hogy őrült vagyok és vágom az ereimet.
-Talán. Csak annyi a különbség köztem és köztük, hogy nekem is vannak vágásaim. Látod?-nyújtotta felém a csuklóját.-Már csak alig látszanak. Két éve csináltam. Még csak tizenhárom voltam. Tudtad, hogy az apám lelépett, mikor tíz éves voltam? Azt is csak azután, miután már mindenkivel összecsalta az anyámat. Azóta sem keresett fel sem engem, sem Patrikot. Mikor tizenhárom voltam, anya összejött egy pasival. Nem bírtam őt, mert mindig beszólt nekem. Az egész csak akkor lett rosszabb, mikor három hónap után összeházasodtak. Tibor lett a mostohaapám, de mindig ordítozik velem. Hol a jegyeim miatt, hol a foci miatt, hol pedig csak mert úgy tartja kedve. Két éve már megszoktam, de az elején nagyon nehéz volt. Azóta vannak meg a nyomok a kezemen, szerencsére, ha az ember nem nézi meg közelről, nem veszi észre őket. Most már életem végéig meg leszek bélyegezve, csak ezt bánom. Kérlek, többet ne tedd ezt magaddal. Ha baj van, gyere hozzám és mond el, de ne vágd meg magad. Az biztos, hogy már ezek is megmaradnak örökre-vette le a kezemről a kendőmet-De lehet, hogy helyrejönnek annyira, mint az enyémek és csak akkor látja az ember, ha nagyon közelről nézi, vagy tudja, hogy ott vannak.
     Aznap sokat segített nekem Bence. Elmondtam neki mindent. Krisztiánt, apámat, hogy sosem voltak barátaim és mindent, ami aggasztott. Cserében ő mesélt Tiborról, arról, hogy mennyire megváltozott az anyja, Patrikról, akit bár szeret, de a srác mindig háttérbe szorítja őt és hagyta, hogy megismerjem a múltját. Azon a napon történt, hogy mi ketten elválaszthatatlanok lettünk. Összekötöttek minket a sebek és a történetek. Bence számomra a fény a sötétben.