14. Szülinapom

Igen, tudom, egy seggfej barom vagyok, amiért nem posztoltam, de ha még valakit/bárkit érdekel, visszatértem! Jó olvasást! Xoxo IL

Madagaszkár-Boldog szülinapot

                                                  

 -Haló!-szóltam bele a telefonba, álmosan, miközben Kristóf is mocorogni kezdett mellettem.

-Szia tesó! Boldog szülinapot, te majom! Keserítsd még az életem sok-sok hosszú évig! Szeretlek, te idióta!

-Köszi Arnold! Én is szeretlek!

-Ennyi elég is volt belőlem. Majd még látlak, húgi! Adom Norinát.

-Szia! Boldogságos szülcsinapcsit drágaságom!

-Köszi Nori! Rendes vagy!

-Mesélj! Milyen Kalifornia? Jól hallom Bence hangját? Üdvözlöm, ha melletted van!

-Lassíts kicsit! Imádom Kaliforniát, egyszerűen imádom! Többet haza sem megyek! Nem, nem Bencét hallod, hanem Kristófot. 

-Kristófot? Hogy kerülsz te Kristóf mellé?

-Kisebb zűrbe keveredtem a reptéren, de szerintem Arnold szívesen elmeséli helyettem is. Viszont most megtennéd, hogy kicsit visszaadod a bátyámat? Fontos dolgot kell megbeszélnem vele.,.

-Persze. Akkor még dumálunk, Viki! Puszillak innen is!

-Én is! Szia Nori!

-Igen, mit akarsz?-mondta nagyon "kedvesen" Arnold.

-Még ki van nálunk otthon?

-Én, anya, Dina és Nori.

-Sejtettem. De mond csak, hogy kerül oda Norina?-érdeklődtem diszkréten.

-Ööö...Lehetne, hogy ezt akkor magyarázom meg, mikor itthon vagy? Nem másért, de nem éppen telefon téma-védte magát.

-Tudtam! Mióta vagytok együtt?-szegeztem neki a kérdést.

-Várj, kimegyek. Tehát. Nem vagyunk együtt...

-De?

-De dolgozom rajta, ha ennyire érdekel. Bejön nekem és nem szalasztom el ezt a lehetőséget.

-Sok sikert! És ne feledd, hogy mindenki bír téged, aki megismer. Nem kell túlizgulni, de azért ne is hidd el magad! Ja és szeretlek. Szia!

-Én is téged. Jó szórakozást Los Angeles-ben!

     Nagyon jó volt hallani, hogy törődnek velem, attól függetlenül, hogy éppen nem is vagyok otthon és gondolnak rám. Még akkor is, ha rohadt fáradt voltam és pont telefon beszélgetésre nem volt energiám. Mégsem bántam igazán, hogy minden barátom, rokonom és ismerősöm jó kívánságait kellett hallgatnom, még akkor sem, ha mindenki sokáig tartott szóval. Már éppen visszaaludtam, Kristóffal együtt, mikor újra megszólalt a telefonom, viszont semmi erőm nem volt válaszolni. Éreztem, hogy Kristóf kiveszi a kezemből a mobilt, de nem nagyon zavart a dolog.

-Szia! Bocsi, de nem tudom adni, éppen alszik. Nem, nem Bence vagyok. Egyébként kihez van szerencsém? A barátja?! Esetleg a neved is megtudhatnám, hogy át tudjam adni az üzeneted? Ákos? Oké. Várj, megébredt. Adom.

-Szia Ákos!-vettem át a telefont.-Hogy van a pasim?

-Köszi, jól. Boldog szülinapot csajé! S majd valamikor gyere el hozzám, kosarazni.

-Mindenképp. Ki nem hagynám, szívem.

-Oké, akkor hagylak aludni, drágám. Ha már úgyis felébresztettelek. Szép álmokat!

-Köszi, puszillak. Szia!-tettem le a telefont.

-Van pasid? Neked van pasid? Akkor meg minek smároltál Bencével reptéren

? S egyáltalán hogy tudod megengedi, hogy melletted aludjak?

-Nyugi, Kristóf!-állítottam le-Ákos Izidor öccse, s nem mellesleg tizenegy éves. Alap, hogy nem járok vele.

-De hát ő mondta, hogy a pasid. Meg aztán te is annak szólítottad. Mi folyik itt?

-Állj már le! Azért mondjuk azt mindketten, hogy ő a pasim, én pedig a csaja vagyok, mert tavaly nagyon le akart koptatni egy tíz éves csajt. Az osztálytársát. Azt mondta a lánynak, hogy van barátnője, aki mellesleg szebb és érettebb is nála. A lány persze nem hagyta magát és követelte, hogy mutassa be neki is. Szegény srác engem kapott meg, mert jóban vagyok Izidorral, így szoktam hozzájuk járni. Én belementem. Azóta pedig így maradtunk, ezen az állásponton. Most is ezzel szívatjuk egymást.

-Ja, az úgy más.-nem tudom, hogy ez féltékenység volt, vagy csak érdeklődött, de mindenképpen eldöntöttem, hogy nagyon aranyos ez a srác.

     Az éjszaka további részét gond nélkül aludtuk át-továbbra is az én ágyamban-viszont arra nem számítottunk, ahogy reggel tízkor költöttek. Csak azt éreztem, hogy hirtelen egy nagy súly nyomja össze a testemet. Meg sem lepődtem, viszont Kristóf annál inkább.

-Bence, menj a jó büdös, kurva picsába! Szállj már le rólam!

-Bence? Milyen Bence?-kérdezte Patrik, miközben Izidorral együtt leszálltak végre rólunk, s hagytak levegőhöz jutni.

-Basszus! Bocsi Kristóf, de azt hittem, Bence van itt. Nem akartunk téged is megnyomorítani.

-Nem tesz semmit, haver.

-Hogy-hogy azt hitted, Bence van itt? Nincs a ti szobátokban?!-kérdeztem.

-Nincs, ahogy az egész házban sem. De hagyd már csajé, hogy eleget tegyünk a kötelességünknek! Boldog szülinapot, te hülye állat!-köszöntött fel sajátosan Izidor.

-Boldogat Viktoria Fracisca de la Rosa!

-Mindenképpen köszi, bár nem látok itt egy hülye állatot sem, s arról végképp nincs fogalmam, hogy ki az a Fracisca de la Rosa. De tudjátok, hogy én így bírlak titeket.-mondtam, s azzal meg is öleltem az őrült barátaimat.-Most pedig arra válaszoljon valaki, hogy hol van Bence!

-Fogalmunk sincs. Nem is láttuk még ma, azért gondoltuk, hogy melletted kötött ki.

-Nem. Tegnap rohadtul összevesztünk. Nem beszél velem...

-Jajj, gyerekek, veletek kettőtökkel folyton csak a baj van!-szólt hozzá Patrik

-Mi van itt? Csapat gyűlés?-lépett be Oscar-Boldog szülinapot Viki! Most pedig öltözz, tíz perc múlva várlak kint, az ajtó előtt. Ti srácok pedig bulit szerveztek! Átjön pár haverom, ők tudják mi kell egy igazi, amcsi bulihoz, ti pedig a szőke ízlésére alakítjátok az alapokat.

-Nem zavar, hogy itt vagyok? Bencét láttad ma?

-Nem igazán. Igen, éppen nekem intéz valamit a bulidra. Nem akart találkozni veled, így őt küldtem. Na jó. Tíz perc!

     Szót fogadtam Oscarnak, s hamar felöltöztem, majd rohantam is le, a ház elé. Kicsit korán érkeztem, s a srác még nem volt ott, így kénytelen voltam elviselni az öreg szomszéd mogorva és éles pillantásait. Most mi van?! Mi fura egy tiszta feketébe öltözött csajban, aki harminc fokban hosszú nadrágot húz, sapkát visel (mellesleg elvettem azt is, amit beígértem Oscarnak) és a kezében fekete pulcsit tart?! Szerintem sincs semmi különös. Még mindig álltam az úr tekintetét, mikor a hátamnál becsapódott az ajtó.

-Készen állsz? Tessék-nyomott a kezembe egy hátitáskát-39-es a lábad, nem?

-Igen, de honnan a francból szereztél 39-es korcsolyát...nem hiszem, hogy felmegy a te...mennyi is? 43-as lábadra.

-Közel. 44-es. Reggel beugrottam a kedvenc üzletembe. Gondoltam, jót fog, ha tanítani akarsz. Csak feketét találtam, ugye nem gond?

-Hát...nem is tudom. Azt hiszem, most nem tudok korcsolyázni. Tudod, nekem csak fehérben megy-mondtam ironikusan.

-Jó, értem én. Csak minden korid fehér volt, azért gondoltam.

-Ja, mert az illett a szettjeimhez. Sajnos egyszer sem engedtek feketébe vagy sötétbe öltözni.

-Szegénykém! Most sajnálnom kéne téged?

-Szemét vagy! De...hová kell menni és hogy jutunk oda?

-Az utat elég ha én tudom, s a kocsimmal. Megfelel a BMW i8?

-Apucinak van pénze, mi?

-Persze-mosolyodott el.-De ezt kivételesen csak félig fizette ő. A másik felét én adtam a pénzből, amit a versenyeken nyertem és félre tettem.

-Gratulálok, ez már haladás.-közben beértünk a garázsba és szemügyre vettem a kocsit, majd beültem-Nem semmi! S még fekete is! Csak az nem jön be, hogy két személyes. Jó, tudom, hogy sportkocsi, meg minden, de akkor is!

-Hé! Ne sértegesd Bess-t! És tudod, sportembernek sportkocsi jár!

-Ja, hogy magadról beszélsz? Komoly el kellett gondolkodjak azon, hogy milyen sportemberről beszélsz...

-Rossz vagy!-szólt tettetett sértettséggel.

-Tudom, mondták már páran.

     A sportcsarnokba érve, átcseréltük a cipőinket jégkorcsolyára, majd felvettük a magunkkal hozott pulcsikat, majd miután visszavettem a sapkámat, Oscar felé nyújtottam a másikat.

-Uhh! Komolyan gondoltad? Nekem adod? Köszi, imádlak!-tette fel-Nézd, ikrek lettünk! 

-Még hozzá béna hajú ikrek.

     A pályához igyekeztünk, majd a jégre lépve, valami nagyon furát vettem észre. A jégcsarnok közepén temérdek héliumos lufi meredt a tető felé. Előttük pedig egy óriási plüss mackó, kezében szívecskével, amelyen ezt írta: "I'm sorry!" A mellettem lévő srácra nézem, aki így szólt:

-Menj csak! Ez a te különkiadású ajándékod!

     Megfogadtam a tanácsát, majd odacsúsztam. Ahogy a maci elé értem, valaki kilépett a lufik takarásából. Bence! Itt van...

-Bence!-visítottam, majd a nyakába ugrottam. Ekkor már patakokban ömlöttek a könnyeim.-El sem hiszem, hogy itt vagy! Azt hittem, soha többé nem akarsz látni.-bőgtem keservesen.

-Már hogy ne akarnálak látni?! Szöszi, te vagy a leges legjobb barátom. Nélküled semmit sem ér az egész! Boldog szülinapot! Szeretlek, bármit mondj vagy csinálj is!

-Én is téged! Te vagy a világ legcsodásabb barátja!-öleltem át még egyszer.-Velünk maradsz egész nap?

-Nem. Mennem kell. Van egy kis dolgom a buliddal kapcsolatban. Azt hiszem, itt az ideje, hogy induljak. Jó légy! És jó korizást!
     Miután Bence elment, neki is láthattunk az edzésnek. Csak arra a tényre nem számítottam, hogy ott lesz Oscar edzője is, Ananya Alexeev. Az a nő egy kész csoda! Mondjuk már az is sokat nyom a latba, hogy orosz. Értitek? Orosz!   Én meghaltam volna csak hogy valaha orosz edzőm legyen. A nővel személyesen még nem találkoztam, de azt mindenki tudja az én világomban, hogy ő bajnokokat képez. Mikor megláttam, hirtelen félelem kúszott végig a gerincemen, jobban kihúztam magam és a tartásom merev lett. Oscar mellettem pedig röhögni kezdett.

-Nem a sötét boszorkával kell találkoznod, Szöszi! Gyere, bemutatlak neki, bár esélyes, hogy már ismer.

     Odacsúsztunk a pálya széléhez, majd ki is léptünk. Az edzőnő elmosolyodott, majd kezfogott velem.

-Antal Viktória?-kérdezte egy nagyon furcsa, angol és orosz keverékű akcentussal.

-Igen.-mondtam, majd bólintottam is.

-Örvendek, hogy találkoztunk! Tudd meg, felfigyeltem rád és arra, ahogy varázsolod a jeget, de ezután azt kellett tapasztalnom, hogy nyomtalanul eltűntél. Igazán sajnálatos volt.

-Megtisztel, Hölgyem! Én is igazán sajnálom, hogy eltűntem, de nagy döntés előtt álltam. Bárhogy döntöttem volna, részben úgyis megbántam volna. 

-Mit nyertél azzal, hogy lemondtál a jégtáncról?-kérdezte némi ámulattal a tekintetében.

-Kevesebb lelki fájdalmat; egy klassz focicsapatot, ahol kapitány lehetek; és ami a legfontosabb: barátokat, igaz barátokat. Egyszóval mindent, amim nem volt meg addig.

-Igen, hallottam róla. Igazán sajnálom apukádat.

-Honnan tud róla?

-Nemrégiben, úgy néhány hónapja láttam, hogy van wikipédia cikk rólad. Ott írta, hogy valószínűleg apukád elvesztése miatt léptél ki a csapatodból.

-Igen, tényleg ez volt a fő ok. Hiába lett volna lehetőségem folytatni, nem akartam többé. Apám volt az, aki leginkább támogatott. Nélküle nehéz lett volna.

-Értem. De nem gondolod, hogy túl sokat veszítettél azzal, hogy lemondtál a jégkoriról?

-De. Nagyon sokat, sőt, pózolhatatlan a veszeségem. Viszont most már mindegy. Kiestem a gyakorlatból. Lehetetlennek érzem, hogy újra oda kerüljek vissza, ahol voltam egykor.

-Na, jól figyelj rám! Semmi sem lehetetlen. Mikor elindultál, míg még csak TV-ben láttad és míg még csak tanultad a mozdulatokat, nem érezted úgy, hogy ezt nem lehetséges megcsinálni? Mondd,  a sok esés után hogyan sikerült mégis elsajátítani mindent, bajnoknak lenni?

-Felálltam, folytattam, hittem benne, hogy képes vagyok rá és nem álltam meg.

-Pontosan! Most is csak ez hiányzik belőled. Gondolom, ideiglenesen vagy itt, de mi lenne, ha eljönnél Oscar minden edzésére és segítenék neked is? Te pedig segíthetnél neki. Csak próbáld meg, s ha hazamész, döntsd el te, hogy megéri-e újra visszaállni a jégre.

-Köszönöm! Azt hiszem, elfogadom az ajánlatát.

-Rendben. Szerintem épp ideje kezdeni az edzést! Egyébként tetszik a sapkátok. Oscar, talán így nem túrod szét a hajad!-erre feröhögtem. Tehát nem csak nekem szúrt szemet ez a rossz szokása!

-Köszönöm, tényleg! Esküszöm, ön és Viki tisztára jó barátok lennének, legalábbis, mikor engem kell szívatni.

     Erre csak nevettünk az egészen. Mit tehettünk volna egyebet? Úgyis tudtuk, hogy Oscar nem gondolja igazán komolyan. Szeret engem is és az edzőjét is. Tudom, kész csoda egy ilyen nő: általában az, hogy valaki bajnokokat képez, nem fér össze a kedvességgel és a jófejséggel.

-Na jó gyerekek. Tíz korcsolyakör a pálya szélén, majd pár nyújtás a jégen. Ahogy ismerem Oscart, nem melegített be, mielőtt a jégre állt volna.

     Így kezdtük meg az edzést, majd egyszerűbb trükköktől haladtunk a nehezebbekig. Majd végül szemtaúja lehettem a legújabb mozdulatsornak, amellyel a helyi bajnokságra készülnek. Én is adtam pár tippet, hogy hogy legyenek a mozdulatai kecsesebbek és lazábbak. Az edzőnő medícsért, azt mondta, hogy jó szemem van az alig észrevehető hibákra, amelyek összetevődve mégis sokat számítanak. Az edzés vége fele teljesen lefáradtam. Én tényleg halálkomolyan gondoltam, hogy a jégkorcsolya nehezebb, mint a foci. Viszont bármennyire is volt fárasztó, élveztem az izmaim mozgatását és csodálatos volt, hogy újra összhangba kerültem a jéggel. Egyáltalán nem vagyok a régi formám közelében sem, viszont igaza lehet az edzőnőnek: ha nem hagyom magam és erőlködö, talán újra jó lehetek valamilyen szinten.

     Miután végeztünk az edzéssel, hogy az én feltételem is teljesüljön, beültünk egy aranyos kis fagyizóba, ahol jégkását is lehetett venni. Végül megkönyörültem Oscarnak és mivel klasszul éreztem magam a pályán, megelégedtem azzal, hogy megevett egy cukormentes, egygombócos, erdei gyümölcsös fagyit. Én pedig nyugodt szívvel ettem a háromgombócos Dracula-tiramiszu-csoki ízesítésű finomságot és melléje jókat kortyoltam a mindentbele jégkásámat. Közben pedig így szólt a srác:

-Van egy kis dolgom. Tíz perc múlva visszajövök. Addig nyugodtan fejezd be a rohadtul nagy kalóriabeviteledet, hogy nőjjön a segged.

-Oké. Nekem megfelel-feleltem szórakozottan.

     Ha percre pontosan akarom megmondani az időt, Oscar pontossn 9 perc után ért vissza, kezében egy ajándéknak tűnő dobozzal.

-Boldog szülinapot!-nyújtotta át azt-Tessék hercegnő, ezt vedd fel a bulidra és mindenki elfog ájulni tőled.

-Ó! Köszi szépen! Ez a sapi, meg az újjnélküli! Imádom őket! De komolyan, szoknya?

-Igen. Tudom, hogy nem tajongsz érte, de a szülinapodnak meg kell adni a módját, meg amúgy is, bőr, tehàt illik hozzád.

-Rendben. Akkor viszont mire várunk?! Irány haza, készülődni!

13. A parton/II.

     Mentegetőzhetnék nektek itt azzal, hogy elvették a laptopom, s ezért nem tudtam részt kitenni, de nem fogom ezt tenni. Egyszerűen csak bocsánatot kérek tőletek, s remélem, hogy ha csalódtatok bennem, akkor is képesek vagytok megbocsátani és elolvasni a részt. Jó olvasást! xoxo IL

Alana Lee - Dream Out Loud

     Tök jól megvoltunk. A tengerpart üres volt, hála a suliba járó diákoknak, s csak a mi nevetésünk hangja zengte be az egész helyet. A vízben fröcskölődtünk, a homokban pedig értelmes felnőttek módjára, várat építettünk, illetve tornyokat csöpögtettünk. Mit ne mondjak, mi vagyunk azok, akik bőven megadták a tiszteletet annak, hogy ott lehetünk. Már úgy délután négy körül járhatott az idő, mikor csak nyugodtan napoztunk, hogy mielőtt hazaindulnánk, megszáradjunk. Ekkor pedig Bence törte meg a keletkezett csendet.
-Viki! Jössz?-tudtam, hogy mit akar, úgyhogy csak bólintottam, majd felálltam a törülközőmről.
-Hová mentek?-tudakolta Oscar is.
-Szívunk egy kis friss levegőt-válaszoltam röhögve.
-Ne már!-szólt ránk Kristóf-Csak azt ne mondd, hogy egy bagóssal vagyok összezárva!
-Bocs, szívi. Mást nem mondhatok-röhögtem a szerencsétlen gyereken, aki láthatólag nem bírja a cigit.
     Bencével odébb mentünk, s sétáltunk egyet a part mentén, ahol már a hullámok csapdosták a lábfejeinket. Mindketten rágyújtottunk, majd legjobb barátom felém fordult és komolyan nézett rám.
-Látom, ahogy ránézel... olyan, mintha beleszerettél volna-ezen meglepődtem, s egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.
-Kire?-kérdeztem félénken. Bence a két fiú felé fordította a tekintetét, majd visszanézett rám. Mintha a szomorúság halvány szikráját véltem volna felfedezni a szemében.
-Kristófra. Még délben is, mikor haragudtál rá... annyira hamar ellazultál és elfeledted a dolgokat. Máskor sokkal nehezebb lenyugtatni téged.
-Figyelj jól! Csakis miattad nyugodtam meg és amiatt, hogy tudtam: nem szabad hagynom, hogy bárki elrontsa a hangulatom. Hisz az ég szerelmére! Itt vagyok Kaliforniában. Suli közben nyaralok a barátaimmal. Csodás minden. Főleg, hogy még a legjobb barátom is itt van, s vele is megoszthatom ezt az élményt. Ha szerelmes tekintetem van, akkor az csakis ennek az utó-nyárnak köszönhető. Beleszerettem a szabadságba, amiben itt részem van.
-Rendben, ahogy gondolod. Csak hogy tudd: nagyon félek attól, hogy egyedül kell hagynom téged, egy sráccal éjjelre.
-Köszi, hogy féltesz, de nincs okod aggodalomra. Végül is, már egy éve alszom rendszeresen egy szobában egy sráccal. Mondjuk, ő teljesen idióta... de szerintem el tudok boldogulni Kristóffal is egy helyen. S tudom, hogy valójában az zavar, hogy esetleg letámad, de ha véletlenül arra is kerülne a sor, szerintem elég kemény csaj vagyok ahhoz, hogy eltudjak vele bánni. Meg egyébként is, neked mindig jobban ki voltam téve, tekintve, hogy egy ágyban aludtunk...
-Jó-jó, Igen, képes vagy elintézni akár őt is, egyedül. De mi az, hogy ki voltál nekem téve? Én a legjobb barátod vagyok, nem holmi ismeretlen perverz alak...
-Az oké, hogy Kristófot nem ismerem túl jól, de attól miért lenne egy perverz alak?! Már bocs, de ez kicsit sok, még tőled is. Mi jogod van bármi rosszat is feltételezni róla?
-Ó! Bocsánat, Miss Princess, hogy próbállak óvni. Ígérem, többé nem fordul elő!-mondta, majd elviharzott melőlem, egyenesen Oscarékhoz.
     Én pedig ott ragadtam, megdermedve attól, amit mondott. Tényleg egy beképzelt baromarc vagyok, aki nem tudja elfogadni, hogy vannak akik szeretik és éppen ezért meg akarják őt védeni. Igazán nem érdemlem meg az ilyen barátokat. Úgyis csak mindent elcseszek. Ha egyszer majd gyerekem lesz, akkor remélhetőleg az apjától örökli majd a barátkozási készségeit. Csak mert, ha mégis tőlem, akkor sajnálok mindenkit, aki közel kerül hozzá. Nem lévén jobb ötletem, én is utána mentem, majd nem törődve senkivel, visszafeküdtem a törülközőmre. Kristóf, aki eddig lelkesen faggatta Oscart a műkoriról, most elhallgatott. Oscar sem szólt semmit, de éreztem, hogy éppen köztem és Bence közt kapkodja a fejét és nem érti, mi történt.
-Azt hiszem, jobb, ha most megyünk-jelentette ki végül.
-Mi történt srácok?-érdeklődött Kristóf is.
-Azt a balfaszt kérdezd!-jelentettük ki, Bencével pontosan egyszerre. Természetesen egymásra értettük a balfaszt.
-Oké. Látom egyiketek sincs túl jó kedvében, úgyhogy, azt hiszem, tényleg jobb, ha megyünk.
     Visszaérve Oscarékhoz, senkit sem találtunk a házba, a két alvó srácon kívül, így eldöntöttük, hogy valamit enni is kéne. A pizza mellett döntöttünk, mert azt mindegyikünk szereti, s  azt is tudjuk, milyent rendeljünk Izidornak és Patriknak, hogy mikor megébrednek, biztosan megegyék. Össz-vissz, tizenegyet kellett rendelnünk, hogy elég legyen. Fejenként kettő, Oscart kivéve, aki nem is tud annyit megenni és muszáj kordában tartania az alakját, a korcsolya miatt, ahol a második legfontosabb dolog a megjelenés. Azt hiszem, én voltam a legboldogabb, mikor megérkeztek a Hawaii pizzáim. Már a második dobozt bontottam ki, mikor Oscar, aki az egyetlen doboza felénél járt, megszólalt:
-Viki! Még mindig csak nagyban játszol? Vagy megtanultad a kicsit is irányítani?
-Tudod jól, hogy mindigis a nagy volt a mértékegységem.
-Akkor gyere, van egy feladatom számodra.-vezetett ki magával a konyhába.-Segítségre van szükségem.
-Mégis mit tudnék én tenni, a te javadra? Minden, amit csinálok, csak egy rossz vicc.
-A korcsolyához kéne a segítséged. Ne vágj ilyen arcot, mert igenis hasznomra lehetsz! Ha másképp nem tetszik az ötlet, akkor gyere, csináljunk belőle alkut, vagy fogadást.
-Azt hiszem, az alku nagyon jól hangzik. Viszont mit tudsz ajánlani te cserébe?!
-Bármit az égvilágon. Amit csak szeretnél, ameddig az a bizonyos dolog az ész határain belül marad.
-Áll az alku. Holnap elviszel fagyizni, jégkását veszel nekem és te is eszel mindkettőt. Vita lezárva.
-Most komolyan? Tudod, hogy utálok mindent, ami édes...
-Pont ez a lényeg.-vigyorodtam el gonoszul.
-Oké. Te viszont holnap minden tudásodat összeszedve feljavítod a munkám eredményét. Nem érdekel, hogy rég nem álltál jégen, de tőlem akár a pálya széléről is dirigálhatsz.
-Megegyeztünk.
     A nap hátralévő részét teljes nyugiban töltöttük, mindannyian. Bár Kristóf nagyon kíváncsi volt, hogy miért is vonultunk ki valójában a konyhába, ez titok kellett maradjon, így csak annyival szolgálhattunk neki, hogy el kell kísérnem Oscart a másnapi edzésére. Bencét pedig semmi sem érdekelte, tekintve, hogy még mindig dühös rám, s ahogy ismerem, normál esetben, napokig nem is állna szóba velem. Viszont piros pont nekem, hogy elég jó barát vagyok ahhoz, hogy tudjam, a születésnapomat nem rontaná el egy egyszerű veszekedés miatt. Este nyolckor Kristóffal egyetemben felmentünk a...khm...közös szobánkba, egyrészt mert rohadt álmosak voltunk, másrészt pedig azért, mert előre figyelmeztettem őt is, hogy amint itt, Kaliforniában is elüti az óra az éjfélt, a telefonom rohamosan szólni fog, s mindenki addig tart majd szóval, ameddig lehet. Persze, könnyű nekik, ott már reggel tíz lesz az idő.
     Hiába feküdtünk le, a hőség elviselhetetlen volt, így az alvás is képtelenségnek tűnt. Egy idő után, megelégeltük az egészet, s beszélgetni kezdtünk. Csakis jelentéktelen dolgokról esett szó, mint a foci vagy alapvető tudnivalók a másikról. Ekkor viszont a mellettünk lévő szobából iszonyú horkolás hallatszott.
-Ez Bence lesz. Nála szinte lehetetlen, hogy ne horkoljon-forgattam meg a szemeimet.-Ezek a falak kissé vékonyak. Szerintem gyere ide, mellém, nehogy felköltsünk valakit, azzal, hogy túl hangosan beszélünk.-most az egyszer Kristóf hallgatott rám, amit csodaszámba megy. Miután kényelmesen elhelyezkedett mellettem, megkérdezte:
-Nocsak. Komolyan ennyire jóban vagytok, hogy ilyen részleteket osztotok meg egymással?
-Nem arról van szó. Csak tudod, mikor valaki sokat alszik az embernél, annak tisztában vagy az alvási szokásaival.
-Tehát anyukád nem viccelt...
-Nem. Tudod, nem arról van szó, amire az emberek általában gondolnak. Én nem vagyok egy ribanc, aki lefekszik a legjobb barátjával. Csupán arról van szó, hogy Bence szeret elmenekülni otthonról, amit, hogy őszinte legyek, meg is értek. Egy olyan mostohaapával, ami neki van... Az az állat nem is vehető emberszámba igazán.
-Mi történt az apjával? Mármint az igazival?
-Lelépett. Viszont előtte jól összecsalta mindenkivel a feleségét. Az az asszony azóta is egy idegroncs. Rá sem nagyon lehet számítani, bár úgy tudom, régen a gyerekei benne látták a szuperhőst.
-S nálad mi a helyzet? Apud miért nem jött elbúcsúzni tőled?
-Sajnos nem tehette...-mondtam, ő viszont teljesen félreértette a helyzetet.
-Sok a meló, mi? Biztos szívesen kijött volna a lányával, ha tehette volna.
-Ööö... apum nem dolgozik. Már nem. Legalábbis remélhetőleg. Azt hiszem, az lenne a legszörnyűbb dolog, ha az embereknek odaát is munkába kéne menniük.
-Úgy érted, hogy..-bólintottam-Sajnálom. Ha tudtam volna, sose hozom fel.
-Semmi baj. Lassan, de biztosan megszokom, legalábbis több mint egy év után illene...-mondtam, de közben éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Tisztában voltam vele, hogy ha egy elindul, akkor azt millió másik követi majd.
     Könnyeimen át alig észleltem a külvilágot. Csakis az tűnt fel, hogy Kristóf magához átölelt és magához vont. Némán sírtam a vállán, majd elsötétedett előttem minden. Arra ébredtem, tiszta kómásan, hogy a telefonom csörög.

12. A parton

Rihanna-California King Bed

     A nyaralás tökéletessége tényleg nem hazudtolta meg magát. Nem több, mit öt perc alatt ott is voltunk a parton. Az út mindössze annyiból állt, hogy Oscarék utcájából kitértünk egy merőleges utcába, s onnan már látható is volt a tengerpart. Mondhatni, egy adrenalin bomba áramlott végig bennem. Maga a nagybetűs szabadság érzése keringett a testemben, amely szépsége mindent fölülmúlt. Annyira, de annyira ragyogó érzés volt a bőrömön érezni a meleg napot és az út végén látni, ahogy a napfény szikrázva verődik vissza a víz felszínén. Egyből rám tört a gyerekes énem.
-Bence!-húztam el az utolsó "e" betűt a nevében.
-Mit akarsz, Szöszi?-kérdezte, jól ismerve ezt a hangnememet.
-Vigyél a hátadon!-néztem rá kutyaszemekkel.
-Ebben a kurva melegben?
-Ühüm. Nekem is melegem van...
-Hát mondjuk, ha nem hordanál 100 fokban is sapkát, akkor nem sülnél le-adta meg az egyszerű magyarázatot arra, hogy miért van melegem.
-Bocs, de az hozzám tartozik. Akkor viszel?
-Legyen! Gyere, mássz fel.-tartotta a hátát, amire én habozás nélkül fel is másztam.
     Amíg Bence így vitt a hátán-megjegyezném, jó érzés úgy 190 cm magasságból nézni a világra, lévén, hogy így legjobb barátom feje fölé kerültem, úgy 5 centivel-Oscar és Kristóf szakadtak meg a röhögésben. Legalább tudom, hogy számukra is jó hangulatot varázsoltam gyerekességemmel. Legnagyobb meglepetésemre viszont, ahogy a partra értünk, Bence egyenesen a homokba dobott. Arra természetesen ügyelt, hogy ne essek nagyot, de akkor is. Csak úgy ledobott!
-Ez meg mire volt jó?-kérdeztem röhögve, miközben felálltam.
-Szimplán jó érzéssel töltött el, hogy bosszút állhatok, azzal, hogy ledoblak.
-Hát kösz...-röhögtem folyamatosan.
     Kiterítettük törülközőinket a homokra, s máris fürdőruhában voltunk, készen állva, hogy bemenjünk a vízbe. Gondoltam, hogy még várok egy kicsit, mielőtt bemerészkednék a tengerbe, s
fogtam magam, s kifeküdtem a törülközőmre. Igen ám, de tervezhetek én bármit, ha három fiúval vagyok körülvéve. Éreztem, hogy valaki felkap és már az ölében is tartva, szalad a víz felé. Ahogy kinyitottam a szemem, láttam, hogy a bűnös, akinek egyből a nyakára fonódtak a kezeim, nem más, mint Kristóf barátunk. Amint elért a vízben, egy bizonyos mélységet, bedobott. A tenger hidegnek tűnt, főleg a napon töltött idő miatt. A sapkám, amit előszeretettel hordok, pedig lecsúszott a fejemről, mire a víz felszínére kerültem. Oscar azonban gyorsabb volt nálam, s a sapkám az ő fején kötött ki.
-Hű! Ezt megtartom! Tökre kényelmes, meg amúgy is, edzésre jó lesz.-vigyorgott gonoszan.
-Kizárt! Az az egyik kedvencem. Esetleg odaadom a két példányban meglévő "Bad Hair Day"-esek egyikét. Az úgyis jobban talál rád, mint rám, legalábbis szöveg szerint.
-Hé! Az én hajam tökéletes, már megbocsáss! Az mindenképp.
-Ja-ja, főleg mikor ideges vagy, s folyton beletúrsz. Olyankor nem is rontod el..-mondtam neki cinikusan.
-Milyen edzésre jársz?-kérdezte meg Kristóf a számomra legrettegettebb kérdést, Oscartól. Lefagytam, mert a válasz után, akár rá is jöhet, hogy hogy ismertem meg a srácot.
-Műkorcsolyázom. Nyugodtan ítélj, mint mindenki. nyugodtan mondd, hogy buzi vagyok, vagy mit tom' én. De igenis szeretem ezt csinálni.
-Komolyan, ezért ítélnek el? Mert szeretsz valamit?
-Ja. A volt sulim háromnegyede azt hiszi, hogy meleg vagyok. Mondjuk, főleg azért, mert szólóban nyomom, s nem párban.
-Szívás lehet. Szerintem viszont, tök jó sportág. Ahogy elnézem, sokkal nagyobb erőbedobás kell a megtanulásához és a gyakorlatban maradáshoz, mint a focinál.
-El sem hinnéd!-csúszott ki a számon.-Mármint abból ítélve, hogy Krisztián mennyi idejét vették el az edzések.-javítottam ki magam, remélve, hogy Kristóf nem sejti meg a titkomat.
-Tényleg! Még beszéltél vele? Mármint azok után, hogy szakítottatok.-kérdezte Oscar.
-Igen. Megint egy suliba járunk. Két hétig nálunk lakott. Életem leghosszúbb két hete volt. Egyébként már nem korizik. Azt mondta, hogy az utolsó versenye után, amin azzal a szőke csajjal vett részt, több versenyt nem is nyert. S kirúgták a sport liciből.
-Ja, az a szőke csaj! Emlékszem, hogy mesélted, mennyi fejfájást okozott szegény srácnak!
-Ez van, én bírtam őt. Legalább teljesen felszabadult volt.-tűnődtem azon, hogy mennyi dolog változott bennem azóta. Bence sejtelmes mosolyt intézett felém. Ő tudta, ahogy Oscar is, hogy tökéletesen rólam van szó, csak ezt nem mondhatjuk ki Kristóf előtt.

11. Megérkezés

     

Alana Lee-Synchronize

     Amint elbúcsúztunk a szüleinktől, fel is szálltunk a hat órás járatra. Nem kevesebb, mint 16 órás útnak néztünk elébe. Kész agyrém, hogy este tízre kellett volna megérkezzünk. Igen ám! A mi számításaink szerint! Viszont tekintve az időeltolódást, pontosan délben érkezünk meg. Tisztára olyan érzés volt, mintha visszautaztunk volna az időben. Annak ellenére, hogy legalább az út felét mindannyian átaludtuk, tisztára fáradtak és álmosak voltunk. Ez így kicsit fura leírni, de igen, mi délben, tizenkettőkor olyan álmosak voltunk, hogy a szemeink önállósították magukat és mindent bevetettek az ellen, hogy nyitva maradjanak.

     A fuvarunk már ott várt, a reptér parkolójában. Egy hét személyes BMW. Méghozzá fehér. Kibaszottul sütött róla, hogy mennyire elegáns és kifinomult emberhez tartozik. Most komolyan?! Egy ilyen ember hogy képes meghívni magához öt kölyköt? Mikor az illető, vagyis nevezzük nevén: Fehér Péter kiszállt a kocsiból, még jobban meglepődtünk. Hmm... Öltönyös pasi, ebben a rohadt melegben. Esküszöm, lehetett úgy harminc fok! Én a farmeremben és a rövid ujjú pólómban éreztem, hogy meghalok a melegtől, s ez képes itt fekete zakóban megjelenni...
-Sziasztok gyereket! Ádám!-fogott kezet az edzőnkkel, akinek eddig fogalmam sem volt a keresztnevéről-Én Fehér Péter vagyok. Ha megkérhetlek, bemutatkoznátok? A jó öreg barátom azt mondta, majd megtudom kiket hoz, mikor ideértek.-Ez ám a kifinomult magyar nyelvhasználat. Abból kiindulva, hogy az edzőnk egy barátja, valami hippire számítottam...
-Dán Bence.-fogtak sorra kezet.
-Dán Patrik.
-Német Izidor.
-Csernátoni Kristóf. Örvendek a szerencsének.
-Antal Viktória-fogtam én is kezet az úrral, mire kicsit csodálkozva nézett rám, majd az edzőre.
-A csapatkapitányunk és egyik legjobb csatárunk.-felelte "Ádám".
-Lenyűgöző! Gratulálok kislány!
-Köszönöm!-mosolyodtam el.
-Rendben. Most, hogy megismertelek, lenne egy kérdésem. Mindenki tud angolul?
-Nagyjából.-mondta az edző-Viktórián kívül, ő profi szinten beszéli a nyelvet.-kérdőn néztünk rá-Beszéltem az angol tanárotokkal, hogy képesek vagytok-e elboldogulni itt, vagy inkább el se induljak veletek.
-Remek. Akkor, hogy ezt tisztáztuk, megkérnélek, hogy most már amennyire lehet, angolul beszéljetek csak. Legalábbis az utcákon. A házban úgy beszéltek, ahogy akartok. Csak itt, kint nehogy bajba kerüljetek a nyelv miatt.
-Oké.-válaszoltuk egyhangúan.
     Az út fél órába telt, ami alatt aludtam egyet, de azt hiszem, nem voltam egyedül. Mikor a házhoz értünk, a szavam is elakadt. Csodálatos volt az egész. Óriási ház, nagy kert, medencével... Már kintről mesésen nézett ki.
*A dőlt betűk az angol nyelvet jelzik innentől.
-Istenem! Ez valami csodás!-kiáltottam fel.
-Igazán köszönöm. Nem kis munka volt vele. Na, de gyertek, a fiam már biztosan bent vár titeket. Míg itt vagytok, ő fog veletek foglalkozni. Úgy sincs jobb dolga, mert a sulival végzett, s még nem iratkozott egyetemre, mert nem tudja, hova menjen. Tehát van elég ideje, amit rátok szánhat.
     Mindannyian kiszálltunk az autóból, s csomagjainkat kivéve a csomagtartóból, elindultunk a ház felé. Bent is ugyanaz az elegancia várt minket. Fehér falak, a falon fényképek, virágok, szobrok, s egy fehér lépcső, aranybarna korlátokkal. Csak ámulni tudtam az egészen. Mintha hirtelen egy palotába léptem volna, annyira elragadó volt minden.
-Hé! Fiam! Gyere le!-kiáltott fel Péter az emeletre, mire léptek hallatszottak, s egy alak jelent meg. A lélegzetem is elakadt. Na nem azért, mert ott állt előttem a szőke herceg fehér lovon, hanem mert Oscar volt az. Mikor ránk nézett, mintha ő is lefagyott volna egy pillanatra.
-Viki!-mondta, s lejött, megölelni, amit szívesen fogadtam.-Rég nem láttalak, sőt, nem is beszéltünk már egy ideje.
-Tudom. Hiányoztak a hülyeségeid!
     Ekkor pedig egy hang szólalt meg a hátunknál:
-Hé, Bence! Viki mindenkit ismer ezen a világon?-kérdezte Kristóf.
-Mondjuk úgy, hogy valamikor sokat utazott. Viszont nem ismer mindenkit. Téged sem ismert.
-Na ja...
     Abban a pillanatban jutott eszembe, hogy Oscar a jégkori által ismert meg, ergo meg kell mondanom neki, hogy kussoljon arról, hogy valaha is korcsolyáztam. Még mielőtt elszólta volna magát, azt súgtam:
-A jégkoriról kuss, mert nem kell tudniuk.
-Komolyan? Ennyi titkod van előttük?
-Ketten tudják. De most elengedhetsz, mert kezdünk furák lenni.
-Ti ismeritek egymást?-nézett ránk Péter.
-Igen, volt már szerencsénk találkozni.-felelte az apjának.-Amúgy Oscar vagyok.
-Bence.
-Igen, rólad már hallottam.
-Én is rólad.
-Partik.
-Izidor, de mindenki csak Izinek szólít.
-Kristóf.
-Örülök, hogy megismerhettelek. Gyertek, megmutatom a szobátokat. Hagyjuk az öregeket dumálni.
-Hallottam!-szólt vissza az apja.
-Tudom. Azért mondtam.
     Felmentünk az emeletre, ahol Oscar két ajtó elé irányított minket. Először a két ágyas szoba mellett állt meg:
-Ide jön két személy. Kik lesznek?
-Én és Viki.-szólalt meg Kristóf.
-Elméletileg. Gyakorlatilag becuccolsz a másik szobába, s hagyod, hogy hozzám Bence jöjjön.
-Azt már nem! Tudod, kicsi szívem,-Na, hogy ez honnan jött neki?!-én veled ellentétben megbízható vagyok és nem kockáztatom, hogy aztán anyád vagy az edző rám akadjon ki.
-Ó, de szófogadó lettél hirtelen! Érdekes, hogy ha én mondok valamit a pályán, akkor azt le se szarod!
-Na ne szívass! Hogy hallgatnék rád, mikor ilyen kiállhatatlan vagy?! Nem is tudom, hogy lehetsz kapitány ilyen modorral...
-Most meg a posztom kell neked vagy mi?
-Nem kösz, én veled ellentétben nem szeretek parancsolgatni. Csak annyit mondok, hogy amíg nem nyered el a tiszteletemet, addig nem fogok rád hallgatni!
-Tudod mit, te kis...-szóltam volna, de Oscar félbeszakított.
-Hé! Srácok! Befejezni.-mondta, mire én bevágtam a durcát és bementem a szobába, elfoglalva az erkély melletti ágyat.
     Bár igaz, ami igaz, nekem soha nem hagyják meg azt a kiváltságot, hogy kicsit hisztizhessek. Nem csak hogy hangosan nem, de még magamban sem szabad ezt megtennem. Rögtön Bence is utánam jött és az üvegfal ajtaján kivezényelt a teraszra.
-Ne kezd most itt el ezt!-szólt rám.
-Ó, bocs, hogy létezek!-nézetem rá, úgy, hogy a szemeim szikrákat szórtak.
-Viki! Egyszerűen csak annyit kérek, hogy ne csináld ezt az egész műsort! Megértem, haragszol Kristófra, mert nem hallgat rád a pályán, de szerintem nem azért, amit mondott.
-Akkor mégis miért Einstein?!
-Megvan az oka rá. Csakhogy nem én leszek az, aki kitálalja neked azt a kevés dolgot is, amit sikerült róla megtudnom...
-Jó, hagyjuk-enyhültem meg. Hogy mit képes kihozni belőlem ez a srác! Hihetetlen, ahogy megnyugtat.-Gyere vissza a többiekhez.-rángattam vissza a szobába, s onnan a folyosóra.
-Lenyugodtál hisztikirálynő?-röhögött Izidor.
-Drága, kicsi, aranyos, szeretni való Izidor! Ha még egyszer így hívsz, beverem azt a szép kis pofikádat!-mosolyogtam ártatlanul.
-Értettem, főnök!-röhögte el magát megint.
-Tehát akkor ott a másik szoba is. Berendezkedtek és pihentek egy kicsit, vagy kimegyünk a partra?
-Fiúk?-kérdeztem.
-Nekem egyértelmű a part.-válaszolta Bence.
-Én pihenek, mert kész vagyok...-mondta Izi.
-Én is alszok egyet, bocs-szólalt meg Patrik is.
-Én a partra szavazok!-röhögött Kristóf.-Na és te, Viki?
-Eszem ágában sem lenne, hogy közeledben maradjak, de sajnos a tengerpart túl csábító...
-Oké, akkor aki jön a partra, azzal találkozunk tíz perc múlva a bejáratnál!-tette a főnököt Oscar, amihez végül is joga volt, tekintve, hogy ő lakik itt és csak ő tudja az utat.
     Gyorsan visszamentem a szobába, hogy elsőnek foglalhassam el a mosdót. Átöltöztem, amilyen gyorsan csak tudtam, majd helyet adtam Kristófnak is. Neki sem kellett sok idő, de mikor átmentünk a mellettünk lévő szobába, hogy Bence felől érdeklődjünk, kijelentették, hogy még készül. Ismerős volt a helyzet, mivel nem az első alkalom, hogy a legjobb barátom több ideig öltözködik, mint én. Mindegy. Türelmesen megvártuk, míg ő is méltóztatik kész lenni, majd együtt mentünk le a bejárati ajtóhoz.
-Késtetek! Öt kerek percet!-csóválta a fejét Oscar rosszallóan.
-Ennek a lököttnek a hibája!-mutattam Bence felé.
-Oké, megértettem. Csak tudod, erősségem a precizitás...
-Hogy is felejthettem volna el. Kis maximalista!
-Te beszélsz itt maximalizmusról? Nézz a tükörbe! Várj!-kapott a fejéhez-Neked holnap van a szülinapod!
-Aha, és?-értetlenkedtem.
-Buli lesz! Csak egy pillanatot várjatok még!-mondta nekünk, majd elkiáltotta magát-Apa!
-Igen, Oscar?-tért ki Péter egy ajtón, nyomában az edzőnkkel.
-Holnap nem akartok véletlenül szórakozni egyet éjjel?
-Véletlenül akarunk, ha elárulod, mire kell a ház...
-Bulit kell tartanunk! Vikinek holnap van a születésnapja!
-Oké gyerekek. Akkor holnap este nyolctól felszívódunk és elő sem kerülünk hatig.
-Köszi apuci!-mosolygott Oscar ártatlan, zöld szemeivel.-Mi megyünk is a partra! A többiek lepihentek.
   Elméletileg hosszabb lenne, de most hétvégén nem leszek itthon. Bocs, hogy megvárakoztattalak! Remélem, azért még elolvassátok! :**** xoxo IL

10. Irány Kalifornia!

   

Three Days Grace-Lost in you

     Az elkövetkező két hét egyetlen pillanat alatt eltelt. Délutánonként vásárolni jártunk, útlevelet készíttettünk, hivatalos papírt váltottunk ki, amelyen az állt, hogy az anyám, mint egyedülálló gondviselőm, elenged az edzőmmel két hétre Kaliforniába, s azon belül is Los Angeles-be. Az egész két hét intézkedésekkel és anya figyelmeztetéseivel telt. Mindenki azzal szívatott minket, hogy az anyáink is számítanak az esetleges születendő unokákra. Az az igazság, hogy már számítottam rá, hogy eljön az az idő is, mikor a szüleink is kombinálni kezdenek minket, nem csak a barátaink. Azt hiszem, ez elkerülhetetlen, ha a legjobb barátod ellenkező nemű. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy Bence lenne az utolsó ember, akihez képes lennék vonzódni. Nem mintha nem nézne ki jól, vagy valami, csak túl jól ismerem ehhez az egészhez.
     Vasárnap, hajnali négykor mosolyogva ébredtem, ami nem csak hogy ritka, hanem páratlan eset. Negyed órám volt elkészülni, mert fél hatra kint kellett lennünk a repülőpályán, ami nem kevesebb, mint egy óra távolságra volt. Ugyanezen a napon, csak egy másik géppel, Sebastian is haza kellett menjen, mert már épp eleget ült nálunk.
-Mindenetek megvan? Pénz? Jegyek? Útlevél? Ruhák?
-Igen anya!-mosolyogtam.
-Igen kereszt-anyu.-röhögött Basti.
-Akkor indulás!
-Én ülök elől!-indult Arnold kifelé.-Öhm... Viki... Gyere egy kicsit!
     Csomagjaimat magammal húzva, én is kisétáltam az ajtón. Azon nyomban vissza is akartam fordulni. Már éppen azon gondolkodtam, hogy ha bemegyek és bezárkózom a szobámba, s nem megyek el Kaliforniába, akkor esetleg kikerülhetem őt? De bátornak kellett maradnom. Nem futamodhattam meg éppen most. Végül is engem vár Los Angeles, a meleg idő és a tengerpart. Most szembe kell néznem vele.
-Igen, Krisztián. Miben segíthetek?
-Tudom, hogy most utazol el. A bácsikám elengedett, így gondoltam, én is kikísérlek a reptérre.
-Bocsi, de nincs több hely.-mosolyogtam udvariasan.
-Dehogynem, van. Véletlenül éppen tudom, hogy csak anyud, te, Arnold és Sebastian utazok egy ötszemélyes autóba. Én nagyon úgy látom, hogy még egy hely maradt. Á! Jó napot! Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg én is elkísérhetném Vikit? Csak szeretnék én is rendesen elbúcsúzni.
-Persze, Krisz.-válaszolta az anyám, minden imádságom ellenére-Nyugodtan. Még van egy szabad hely számodra is.
     Ekkor magamban átkozni kezdtem Dinát, amiért egy nyamvadt osztálykirándulásra kellett mennie, s így nem foglalhatott még egy helyet. Mindegy. Gondoltam, csak megleszek valahogy.
-Arnold! Én ülök elől. Nem te.
-Jó.-adta meg nekem ezt az elsőbbséget a bátyám, mert tudta, hogy eléggé kínos számomra az is, hogy egy autóba kell ülnöm a sráccal, nem hogy ha még mellette is kéne ülnöm.
     A repülőtéren találkoztunk a többiekkel és az edzővel is. Mindenki ott volt, rokonokkal és barátokkal körülvéve. Az egyetlen, aki egyedül ült, az Kristóf volt. Odamentem hozzá, érdeklődni.
-Te hogy-hogy egyedül vagy?
-Az apám ma dolgozik, s az öcsém meg osztálykiránduláson van. Barátaim a csapaton kívül nincsenek, tehát kivel kellett volna jönnöm?
-Sajnálom, de figyi! Szívesen osztozom a családomon, ha gondolod...úgy is túl sokan vannak. Ő az anyukám-kezdtem bemutatni őket-, ő a bátyám, ő az unokatestvérem, vele már találkoztál. Ja és otthon még van egy húgom is.
-És ő ki?-mutatott Krisztiánra-Volt az egyik edzésünkön, nem?
-De. Ő Krisztián, az exem. Őt ha gondolod, örökbe is adom, ha cserébe többet sosem kell látnom.
-Mi történt?
-Mondjuk úgy, hogy duplán kibaszott velem. Egyszer, mikor még együtt voltunk, s egyszer nemrég.
-Értem...
-Mit értesz?!
-Még mindig bele vagy esve a srácba.
-Nem! Ilyet még ne is mondj! Rég túl vagyok rajta.
-Bizonyítsd be! Csókolj meg valakit, úgy, hogy ő is jelen van. Akkor majd elhiszem.
-Jó!-durcáskodtam és közben azon gondolkodtam, hogy kit csókoljak meg, hogy az ne értse félre a helyzetet.-Tök mindegy, hogy kit?
-Igen. A lényeg, hogy Krisztián is lássa.
-Oké.-még egyszer körül néztem-Bence!
     A srác ellépett az anyjától és a bátyjától, majd kérdő tekintettel odajött hozzám. Nem készítettem fel semmire, mert tudtam, hogy akkor feltűnő lesz, hogy színjáték, így csak egy rövid mondatot hadartam el: "Bocs, de ezt most muszáj". Az arca még értetlenebb lett, mire én csak egyszerűen közelebb hajoltam és megcsókoltam. Mielőtt bármit tehetett volna, elléptem tőle, mire fütty és tapsvihar tört ki. Csak egyfelé irányult a gondolatom, majd Kristófhoz fordultam:
-Boldog vagy?
-A legboldogabb.-válaszolta.
-Viki...-kezdte mellettem Bence-Asszem valamit tisztáznunk kéne...
-Ja persze. Bizonyíték kellett Kristófnak arra, hogy nem szeretem már Krisztiánt. Ennyi.
-De hát, tudjuk jól, hogy igenis szereted.-értetlenkedett, mire Kristóf elröhögte magát.
-Na kösz Bence! Rendes vagy. Miután csak a cél kedvéért megcsókollak, te még el is baszod a célt. Most hiába éltem át életem legrosszabb csókját.
-Büntetés, amiért nekem is át kellett élnem. Azt hiszem, napokig fogkefével kell járkálnom majd, hogy ne legyen olyan érzésem, mintha a húgommal smároltam volna.
-Jó, hogy tisztáztunk. Viszont azt hiszem, bajban vagyok. Anya és az anyád közelednek.
-Lányom! Mégis hogy képzelted?! Nem úgy volt, hogy ti csak barátok vagytok?
-Anya! Félreérted! Csak színjáték volt az egész!
-Persze!-szólt közbe Bence anyja-Én megmondtam előre! Ebben a lányban nem lehet bízni.
-Csalódtam benned, Viktória! Nem engedhetlek így el... Az egyszer biztos, hogy nem fogsz Bencével egy szobában aludni. Edző úr! Kérem jöjjön ide.
-Igen? Esetleg van valami gond, hölgyeim?
-Igen. Más szobatárs kell Viktóriának. Ön szerint kiben lehet legjobban megbízni?
-Hát... Nem is tudom. Én Bencét ajánlanám, de ha ő nem jó, akkor úgy hiszem, Kristóf lenne a legjobb szobatárs Vikinek.
-Hogy mi?-szökünk fel hirtelen Kristóffal együtt.
-Tökéletes reakció-válaszolta anyu.-Teljes mértékben megfelel ez így.-hagyott ott minket.
-Ez csakis a te hibád!-szöktem neki a srácnak.-Te provokáltad ki, hogy megcsókoljam Bencét! Most meg összezártak minket. Mész a pokolba!
-Hidd el, már ott vagyok. Sőt! Biztosan oda fogok jutni halálom után is, tehát ez könnyen megoldható.
     Ekkor gondolkodtam el igazán azon, hogy ki is Kristóf. Sosem járt el velünk bulizni. Sosem láttuk sulin és edzéseken kívül. Nagyon fura egy srác volt. Olyan érdeklődés felkeltő. Akkor ott megfogadtam, hogy e két hét alatt kiderítem, hogy ki is ő valójában. De az az igazság, hogy mindenre fel voltam készülve, csak az igazságra nem.

9. Köszönöm anya!

   

Pharrell Williams - Happy

     Szombaton volt az év első meccse, a Petrescu ellen. Tudtam, hogy nem játszhatok és azt is, hogy a csapat nélkülem is nyerni fog. Mindenki felkészült és erősek voltak. Tudták, hogy mi a dolguk a pályán, s hogy miért vannak ott. A győzelem hajtotta az egész csapatot és valljuk be, hogy a Petrescu-t nem nehéz legyőzni. Felkészülésük a nullához közelít. Én is velük együtt vonultam ki az öltözőből, a pályára, teljes "harci öltözetemben". Hiába lesz a helyem kispadon, az egész meccs alatt, attól még kell lássák rajtam, hogy a csapathoz tartozok.

     Megkezdték a meccset. Kulturáltan néztem végig az egészen, pedig dögunalom volt. Végig a mi csapatunk uralta a pályát, talán az egyetlen fordulat az volt, mikor a Petrscu egyik védője elvette Kristóftól a labdát, de az is úgy végződött, hogy a srácok vissza szerezték és egy újabb gólt lőttek. Végeredményben 5-0-ra győztünk. Nem volt nagy szám, a csapat sem hitte el magát ettől a nyereségtől.

     A szokásos meccs utáni megbeszélésünk tíz percet tartott, ami tényleg kevés, de hát egy ilyen játékban nincs sok megbeszélnivaló. Még az edzőnek sem akadt hosszabb mondanivalója.

-Na, oké. Irány öltözni! Utána meg találkoznom kell néhányotokkal. Viktória, Izidor, Bence, Patrik és Kristóf, kérlek gyertek a... Melyik osztályba mehetnénk szerintetek?

-A tizedikbe jó lesz.

-Oké, akkor találkozunk a tizedikesek termében.

     Ijedt pillantást vetettünk egymásra. Fogalmunk sem volt, hogy mit követtünk el. Gondolkodni kezdtem, majd kijelentettem, hogy én semmit sem csináltam, a múltkori beszólásom óta. A többiek is rávágták, hogy semmit sem tettek. Hát jó, akkor is gáz van, mert az edző nem hívat magához senki külön megbeszélésre, csak ha nagyon nagy a baj. Megegyeztünk, hogy találkozunk a két öltöző közti folyosón és együtt megyünk az osztályba. Idegességemben olyan gyorsan öltöztem át, mint még soha, de ahogy láttam, nem én voltam az egyedüli. A fiúk is akkor léptek ki az öltözőjükből, mikor én a sajátomból. Csendbe léptünk be az osztályunkba, majd elfoglaltunk az első sorokat, ilyen felállásba: az ablak felől Izi és Kristóf, a közepén én és Bence és az ajtó felől Patrik, egyedül. Nem sokkal később az edző is megjött és leült a tanári asztalhoz.

-Gondolom mind feltettétek magatoknak azt a kérdést, hogy mit tettetek. Nos, én elárulom, hogy semmi rosszat nem hallottam felőletek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettem a ti ügyeteket, Izidor és Viktória.-szégyenkezve sütöttem le a fejem.-Viszont kaptam egy ajánlatot, az egyik régi barátomtól, Los Angeles-ből. Nekem ott lesz egy két hetes tanári továbbképzésem, hogy a jövőben akár igazi csapatot is edzhetek. A barátomnál szállok meg, ő pedig egy meglepő ötlettel állt elő. Azt mondta, hogy vigyem el magammal az öt legjobb játékosomat, egy kis kikapcsolódásra.-erre ledöbbentünk az egészen-Igen, tudom, meglepő. Titeket választottalak, mert a legjobbak vagytok és felelősséget is tudtok vállalni magatok iránt. Bár a jelenlévők közül kettőtök magatartása nem a legjobb-itt rám és Izire nézett-, viszont azt tudom, hogy bízhatok bennetek. Tehát, azt szeretném kérni, hogy beszéljetek a szüleitekkel. Említsétek meg, hogy csak az utat kell fizetni és ezenkívül pedig csak költőpénzt kell kapnotok. A szállást és kaját a barátom biztosítja. Holnap mindenképp hívjatok fel, hogy tudtok-e jönni, mert hétfőn szülőértekezletet kell tartanom. Ez az egész pedig két hét múlva esedékes, tehát most kell intézkedni, és ha jöttök, útlevelet szerezni, meg jegyet.

-Tényleg csak úgy magával vinne minket?-kérdezte meg Patrik.

-Igen, persze csak miután megfogadnátok, hogy jól viselkedtek. Nem vesztek el csak úgy a városban és mindig elérhetőek lesztek telefonon. Ha valami gond van, nekem szóltok és legfőképp ügyeltek magatokra és egymásra. Tehát ti akarjátok?

-Igen!-ordítottuk egyszerre az egészen.

-Akkor nyomás haza, megpuhítani a szülőket.

     Úgy tettünk, ahogy mondta, s izgatottan indultunk hazafelé. Milyen jó lenne ez a kirándulás. A barátaimmal Los Angeles-ben, az angyalok városában. Végigsétálni a Walk Of Fame-n. Kimenni a tengerpartra. Egy csoda lenne. Legalábbis nekem, aki az országból csak versenyek miatt tette ki a lábát és akkor sem volt ideje körülnézni. Már most alig várom!

                                                               *               *               *

-Nem mehetsz! Ki van zárva.-mondta anyum határozottan.

-De miért nem? Adj egy okot rá!-ordítottam az arcába.

-Még kölykök vagytok! Az edzőnek képzése lesz, tehát nem ül veletek, hanem hagy bóklászni a városban! Nem engedhetem meg ezt!

-Anya! Ez Kalifornia! A világ legcsodásabb helye! Innen származik a kedvenc együttesem! Az ég szerelmére! Egy államban tartózkodnék Billie Joe Armstrong-al! Mellesleg nagykorú is lenne velünk. Ott lenne Patrik! Kérlek, csak ezt az egyet engedd meg nekem! Semmit nem kérek a szülinapomra, csak ezt! Csak engedj el a születésnapomra Los Angelesbe. Kérlek szépen, anyuci!

-Még meggondolom.-tudtam, hogy nyert ügyem van. Rávettem az anyámat, hogy engedjen el.

-Köszi. Holnap reggel mond meg a végleges döntésed, mert meg kell mondanom az edzőnek, hogy megyek-e.

                                                               *               *               *

     Hétfő délután boldogan mentem vissza a suliba, anyummal együtt. Igazam volt. Vasárnap reggel közölte, hogy mehetek, viszont ügyelek magamra, nem tetováltatom magam, nem rakatok piercinget, nem festem át a hajam, nem nyúlok szeszes italhoz, nem drogozok és nem próbálom ki a cigit. Mindent megígértem neki és a tetkónál és drognál még hányást is imitáltam, hogy meggyőzőbb legyek. Csak a ciginél akadtam meg egy kicsit, mert az az este óta rászoktam. Csúnyán, de rászoktam. Nem akartam, nem is tudom, hogy történt, de nem volt elég az akaraterőm. Viszont ha úgy vesszük, én csak azt ígértem, hogy ott nem fogom kipróbálni. Ezt nem is tehetem meg, mert már itthon megtettem. tudom, hogy ő csak jót akar nekem, de sajnos elkésett vele. 

     Egyszer csak eszembe jutott a nyolcadikos németországi műkorcsolya versenyem. Volt ott egy srác, Oscar, akivel összehaverkodtam. Nem is egymás ellen versenyeztünk és őt amúgy sem érdekelte a győzelem. Végül tudom, hogy ő második lett, én pedig ötödik, amire büszke is vagyok. Jól egyeztünk és utána is tartottuk a kapcsolatot, viszont nyár óta nem beszéltünk. Fogalmam sincs, mi van vele. Tudom róla, hogy Kaliforniából van, viszont Magyarországról származik, csak mikor még kicsi volt, kiköltöztek a szüleivel. Tud magyarul, de inkább angolul beszéltünk, hogy turbózzuk fel a nyelvismeretemet. Nem mondom, hasznos volt, bár Sebastian-al így is beszéltem, de vele inkább magyarul, csak néha angolul. Arról viszont fogalmam sincs, hogy az állam melyik városába él.

-Tehát, kedves szülők és gyerekek, köszönöm, hogy itt vannak.-kezdte meg az edző a beszédét.-Hálás vagyok, hogy elengedik velem ezeket a lurkókat két hétre az államokba. Egy barátomhoz megyünk, mindannyian. Egy kérdés tevődik most fel, amiről ma értesültem. A gyerekek két szobát kapnak. Egy háromágyasat és egy kétágyasat. Mivel itt van Viktória is közöttünk, mint egyedüli lány, kérem, ezt rendezzék el valahogy. Remélem, nem okoz túl nagy gondot. Tehát javaslatok?

-Bence lesz a lányommal egy szobában.-mondta anyu, mire csodálkozva pillantottam felé, de nem voltam egyedül.-Mit néznek úgy? Bencében megbízom. Amúgy is folyton nálunk alszik, akkor meg mi itt a probléma?

-De hát olyankor a vendégszobában van, így pedig egy szobában lesznek.-jelentette ki Bence anyja.

-Persze, a vendégszobába.-mosolyodott el gúnyosan anya-Nem is tudtam, hogy újabban így nevezik Viki szobáját.-lebuktunk, ez van.-Amúgy is, mitől félsz? Abban a szobában legalább két ágy van, viszont a lányoméban csak egy.-lesütöttem a szemem, s tisztára piros lettem.

-Anya, ne égess!-mondtam halkan, hogy csak ő hallja.

-Jó. Megértem én, de nálatok legalább szülői felügyelet alatt vannak... Ott viszont nem lesznek. Nekem meg nem kellenek unokák.-Istenem! Ennél jobban még sosem égtem.

-Anya!-szólta le Bence az anyját-Hidd el, ha le akartunk volna feküdni Vikivel, már rég megtettünk volna.-kérlek, Bence ne rontsd még te is a helyzetet, biztattam.-Nem kell féli a mini Vikiktől-bár cukik lennének-, mi csak barátok vagyunk és kész! Nyugodjon már le mindenki!

-Jó, bánom is én!

-Öhm..-szólalt meg az edző-Most, hogy ezt lerendeztük..ööö...lehetne, hogy visszatérünk az eredeti témára? Köszönöm. Tehát, a ház öt percre van a tengerparttól és húsz percnyi metrózásra a belvárostól. Meleg lesz, 25-35 fok között, tehát vékony ruhák kellenek és naptejet mindenképp hozzanak a gyerekek. A házban rajtunk kívül a barátom lesz és a 19 éves fia. Mindketten magyarok, viszont azt hiszem, nem ártana nektek egy kis angol gyakorlat, tehát, amikor csak lehet, használjátok ki, hogy van ki segítsen nektek a nyelvben. A repülőjegyek oda-vissza 170 euróba kerülnek és ezenkívül költőpénz kell a gyerekeknek. Van kérdés?

     Nem volt. Az edző mindent elmondott, amit kellett, a többi után pedig úgyis kutakodni fognak a szülők. Minket pedig nem érdekel a sok okítás. Ebben a két hétben ezt is képesek vagyunk elviselni, annyira várjuk az utat. Los Angeles! Két hét! Egy csapat tini! Szülők nélkül! Egy álomba csöppentem! Egy szép álomba!

8.A sötétséget elűzi a fény

     

Hozier-Take Me To Church

     A saját gondolataim tengerében hánykolódtam. Egyetlen olyan személy sem akadt, aki tanácsot tudott volna adni a helyzetemre. Kispados lettem és úgy tűnik, még mindig szeretem a srácot, akin már rég túl kéne lennem. Mi ilyenkor a helyes út? Mit kéne tennem? Talán életem nagy hibája, hogy mindig túl sokat töprengek a dolgokon. Talán csak hagynom kéne, hogy minden megtörténjen magától. Mit az a csók. Az az isteni csók. Elég!-Parancsoltam a gondolataimra, melyek túlságosan elkalandoztak. Ami pedig a legrosszabb, hogy nem az első alkalom volt a csók óta. Minden harmadik agymenésem a csók felé terelte a figyelmemet. Annak a hatása alatt pedig elég nehéz volt gondolkodni a megoldáson. Biztos vagyok benne, hogy Bence is látott valamit rajtam, de nem tette szóvá. Kitanulta már a játékot. Ha hallgatok, akkor faggatózással sem fog többet kiszedni belőlem. Csak az a baj, hogy nekem kellett valaki, akivel beszélhetek, valaki olyan, aki meghallgat, de nem ő. Nekem egy lány kellett, de sajnos nem volt meg rá a lehetőségem. Ahhoz az egész sztorit ismernie kellett volna, s ilyen nem akadt.
    A délutáni edzések hiánya miatt üresnek éreztem magam, s már semmi nem adott egy szemernyi életkedvet sem a suliba menéshez. Az sem könnyített a dolgomon, hogy Krisz feltűnően került. Otthon csak akkor jött a közelembe, mikor reggeliztünk vagy ebédeltünk, a suliba pedig ha meglátott, hirtelen új úti célt választott magának. A szerdai is egy ilyen nap volt, mikor befordultam a folyosón, a nyelvlabor felé véve az irányt. Az osztálya előtt állt és pár haverjával dumált, viszont háttal volt, így nem vett észre. Meggondoltam magam. Nem érdekel a hülye nyelvlabor. Beszélnem kellett vele. Egyenesen arrafelé vettem az irányt, amit a haverjai csak egy pillantással nyugtáztak, mivel úgy gondolták, Arnoldhoz készülök. Volt egy kis meglepetés, amikor megálltam Krisz mellett.
-Beszélnünk kell. Négyszemközt. Most.-mondtam, mire a barátai hangos hú-zásba kezdtek.
-Ezt megszívtad haver!-mondta az egyik, azt hiszem, Ottó a neve-Nem ajánlatos ujjat húzni a focicsapat kapitányával.-kedvesen mosolyogtam rá, majd beintettem, Kriszt pedig magammal rángattam az alagsorba vezető lépcsőházba.
-Gondolkodtál?-bólintottam-S mire jutottál?
-Arra, hogy egy krónikus betegségem van, mivel újra beleestem a volt pasimba, de nem tudom, mit is akarok.
-Hűha! Hadd könnyítsek a dolgodon. Nincs választásod. Többet nincs.
-Miért?-kérdeztem ijedten, abban reménykedve, hogy most jelenti ki, hogy muszáj összejönnöm vele.
-Mert van barátnőm. Akkora mint te, ha jól sejtem osztálytársad is. Annának hívják. Szép Annának.
-Hogy mi van? Először megcsókolsz a jégpályán, rá négy napra pedig összejössz az egyik legjobb barátnőmmel?! Tudod mit? Oltári nagy seggfej vagy!
-Én? Én vagyok seggfej? Nézz magadra! Visszacsókolsz, utána pedig ellöksz magad mellől és kerülsz. Tudod, már elegem van a drámából amit csinálsz!
-Jó! Akkor fordulj fel faszfej! Csak hogy tudd, mi itt és most végeztünk mindennel, a jópofizással is!-viharoztam el, egyenesen a nyelvlaborba.
-Sorry for late!
-Come!
     Dühösen vágódtam le az egyetlen szabad helyre, vagyis Bence mellé. Kérdőn nézett rám, ami nem csoda, mert csak úgy áradt belőlem a feldúltság és a harag. Legyintettem, majd megszólaltam:
-Nem most. Elmondom délután a vízesésnél, ha neked is megfelel.
-Oké. Akkor ott találkozunk a büntetőd után. Nincsenek titkok, oké? Elmesélsz mindent, az elejétől a végéig.
-Rendben, megegyeztünk.
     Mikor kijöttem a suli épületéből, a fiúk épp a pályáról mentek le, az öltöző felé. Úgy döntöttem, hogy előre megyek és Bencét csak az erdőben várom meg. Be is kanyarodtam egy ösvényre, a sulival szemben és letérve róla, berontottam a fák közé. Egy kicsit keresgéltem, míg megtaláltam a nyövények által benőtt, alig kitaposott mellékösvényt, ami a vízeséshez, a folyóhoz és a tisztáshoz vezetett. Leültem a parton egy kidöntött, padként szolgáló fatörzsre. Meredten bámultam a víz szikrázó felszínét, amelyen szivárványt alkotva tört meg a fény. Hirtelen zajt hallottam magam mögül, de mivel senki nem járt oda, sejtettem, hogy a legjobb haverom lesz az. Feltételezésem be is igazodott, mikor leült mellém a törzsre.
-Szép itt!
-Ja, asszem, ezért tetszett meg egy éve- röhögött.
-Lehet. Milyen volt az edzés?
-Viktória drága, közlöm, csak úgy, hogy hiába akarod elterelni a témát. Nem vagyok hülye..
-Oké, de akkor ne haragudj meg.-bólintva beleegyezett, így folytattam- Tudod, pénteken ki voltam akadva a foci miatt. Tehát anyum elcsípte Kriszt, hogy vígasztaljon meg. Elvitt a jégpályára és ez így oké is lett volna, de...
-Ne! Ugye nem...?
-De..-sütöttem le a szemem-Hülyéskedtünk, rámesett és megcsókolt... Én pedig visszacsókoltam. Tudod, biztos voltam benne, hogy már végeztem vele...-megéreztem az arcomon egy könnycseppet, de azon nyomban el is tüntettem.
-S ma mi történt? Gondolom, nem alaptalanul vagy mérges.
-Pénteken megmondtam neki, hogy kell egy kis idő, hogy rájöjjek, akarok-e bármit is. Eddig került, de ma én mentem oda hozzá, angol előtt. Megmondtam, hogy arra juttottam, hogy még szeretem, de nem tudom, hogy mit akarok. Erre kijelentette, hogy van barátnője. Tudod mi a legfájdalmasabb? Anna nem mondott semmit a dologról, pedig hétfő óta együtt vannak. Így kétszeres a csalódás...
-Csak azt nem értem, hogy miért nem vagy túl rajata még? Megbántott, vagy nem?!
-De igen. Van egy papír zsebkendőd?
-Van. Tessék a táskám-nyújtotta át azt.
     Kutatni kezdtem benne, de nem az akadt először a kezembe, ami kellett volna, hanem egy doboz cigi. Leakadtam. Mit keres Bencénél cigi!?
-Mi a faszt keres nálad egy fél csomag cigi? Ugye nem álltál neki?!
-Nem, nyugi, a tesómé. Anya nem bízik benne, s kutakodik a holmijába. Ideadta a reggel, hogy ne kapja meg otthon. Én meg nem mertem a szobámba hagyni...
-Ja, oké és köszi a zsepit.
-Egyébként, Patrik elment Arnoldhoz. Nem vinnéd el neki? Én nem merem hazavinni.
-Felőlem. Nem jössz át ma?
-Nem, Tibornak kell segítenem, mit tudom én, mit. Jut eszembe, nekem mennem kéne. Veled oké lesz minden?
-Persze, mint mindig.
-Megoldódik a Kriszes ügy, ne félj! Hülye, ha helyetted inkább Annát választja.
-Nem igaz. Te is Annát választanád inkább. Ne is tagadd! Tudjuk, hogy ő szebb és okosabb is nálam. Egyszerűen több van benne...
-Na, ide figyelj, te önbizalmatlan barom! Ilyenkor is úgy kéne biznod magadba, mint a pályán! Szebb és jobb is vagy Annánál. Utol sem érhet téged. Én is csak azért választanám őt, mert téged nem lennék képes ÚGY szeretni. Túl jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, mi nem illünk össze.
-Hát, tegyük fel, hogy ezt el is hiszem és lépjünk túl az egészen.-mondtam, mire ő szem forgatva sóhajtott egyet, de annyiba hagyta a témát.
    Elbúcsúztunk és két külön irány felé vettük utunkat. Ő ment az egyik busszal, a sulitól jobbra, én pedig egy másikkal, a sulitól balra. Mikor hazaértem, anya nem volt a konyhába. Szuper! Többet kellett benn üljön, így nincs kaja... Lemondva a kajáról mentem fel az emeletre. Gondoltam benézek Dinához, de aludt, úgyhogy egy puszit nyomtam az arcára és kimentem. Arnold szobájából valami rémes pop zene foszlányai hallatszottak, tehát nehezen vettem rá magam, hogy bemenjek. Patrikkal dumáltak, miközben valami új videó játékot próbálgattak.
-Sziasztok!-szóltam, mire Arnold megijedett és elvesztette a játékot.-Bocs, nem volt szándékos.
-Ajj már! Miattad megvert ez az idióta. Mit akarsz?
-Anya még dolgozik? Ja, s van valami ehető kaja a házban?
-Igen, egy nehéz ügyön dolgoznak, lehet, hogy csak holnap tud hazajönni.
     Igen, anya rendőr, bár ez nem olyan izgalmas meló, mint az emberek gondolják. A papírmunka a leggyakoribb, így sokszor van idő előtt itthon, mert azt itt is el tudja végezni. Nagyon ritkán van komolyabb ügyük, de néha az is kerül. Ilyenkor pedig benn kell maradjon, van, hogy napokig nem is látjuk.
-Kaja nincs, rendelj valamit!
-Oké. Patrik, tessék a cigid. Máskor ne a tesódnak add, mert nem merte hazavinni.
-Ja, s most jön az a téma, hogy jó testvérként magamra veszek mindent és megköszönöm, hogy elküldte veled nekem a saját csomagját. Elég rosszul gondolta, ha azt hitte, hogy kihúzom a bajból és megszabadul attól, hogy elmondja neked az igazat. Úgyhogy azt ne add nekem, mert nincs szükségem rá. Én még életemben nem próbáltam ki a cigit.
-Hát én megölöm! Miután én mindent elmondtam neki, amire csak kíváncsi volt és semmit nem hallgattam el, hazudik nekem!
-Mindent elmondtál neki? Tényleg mindent?-lepődött meg Arnold.
-Még annál is többet, mint amit te tudsz... Majd pótoljuk, oké?
     Bementem a saját szobámba, de nem tudtam mit kezdeni magammal. Kimentem az udvarra is, de focilabdát látni végképp nem volt kedvem, így csak leültem a hintára. Egy hirtelen ötlettől vezényelve, elővettem a telefonom és sms-t írtam Bencének. Ő visszaírt, de nem válaszoltam. Ahogy csak ültem ott, s semmit sem csináltam, reflexből a telefonom után nyúltam a zsebembe, de nem abba, amelyikbe kellett volna. A cigicsomagot fogtam meg. Rámeredtem és egy darabig csak néztem. Miért is ne? Ha neki szabad, akkor nekem miért nem? Kivettem egy szálat és a gyújtót. A cigit a számba vettem és meggyújtottam. Felkészültem rá és életemből először beszívtam a nikotint. Jó érzés volt. Már be voltam avatva: tudtam mit szeretnek benne az emberek.
     Fél órával később Bence állított be, valószínűleg aggasztotta őt, hogy nem válaszoltam az smsre. Csakis ez lehet a magyarázat arra, hogy eljött Tibor mellől, aminek a vége biztosan egy óriási veszekedés lesz. Leült a mellettem üresen álldogáló hintára, s az arcát a két tenyerébe temette. Látszott rajta, hogy meg van törve a hazugsága miatt. Én nem szóltam hozzá. Nem igazán volt mit mondanom.
-Sajnálom. Sajnálom, hogy hazudtam neked és nem voltam igazi barát. Hülye vagyok! Pont annak hazudok, aki az egyetlen ember, aki igazán kötődik hozzám. Az egyetlennek, akinek mindent elmondhatok, mert nem ítél el és meg is hallgat. Tényleg sajnálom, egy vesztes vagyok.
-Nem vagy az! Megértelek oké? Lehet a helyedben én is hazudtam volna.-mondtam, de közben önkéntelenül is az az elszívott cigi járt az agyamban. Nem akartam elmondani, de nem is akartam ugyanazt a hibát elkövetni.-Lépjünk túl rajta. Ja és csak szólok, hogy nem volt jó ötlet pont nálam hagyni?
-Csak nem megtetted?-nézett rám hitetlenül, a nagy kék szemeivel.
-De. Ki voltam akadva Krisz miatt, Anna miatt és a végén már miattad is. Ott volt a zsebemben és túl nagy volt a kísértés.
-Látod? Mindketten reménytelenül szerencsétlenek vagyunk. Ahogy valami probléma adódik, máris valami rosszhoz folyamodunk.-tudtam mire céloz, túl jól emlékeztem arra, amikor először beszéltünk őszintén egymással.
     Egy csütörtök délután volt, három héttel azután, hogy bekerültem a csapatba. Ők nem tudhatták, hogy az apám meghalt és Ádám beszólt, hogy: "Apád nem tanított meg, hogy ne pofázz a nagyobbaknak?!". Ő nem tudhatta mit mond, de bennem összetört egy fal, ami az apám emlékét szigetelte el. Eleredtek a könnyeim. Az elején mindenki ellenséges volt velem, mert lány vagyok. Éppen akkor kezdtek elfogadni, de nem mindenki. Mikor beértem az öltözőbe, már kegyetlenül bőgtem.
     Akkor is ahhoz folyamodtam, amihez mindig apa halála után. Nálam volt a penge, tehát nem kellett azon gondolkodnom, hogy mit használjak. Bementem az öltöző külön mosdójába, s a kagyló fölött megvágtam magam. Szerettem, ahogy a vér lefolyt a csuklómon. Élveztem, hogy míg ott a vágás és a vér, nem kell a sok rossz dologra gondolnom. Jobb a testi fájdalom, mint a lelki.
     A baj csak az volt, hogy még edzés előtt meghívtak magukhoz Patrikék. Nem tudták, hogy miért vagyok még bent, hogy mi tart ennyi ideig. Bence kopogva bement az öltözőbe és mikor ott nem talált, a mosdóba jött be. Ahogy megláttam a hátamnál, a tükörbe, megdermedtem. Kiesett a kezemből a penge. Megfordultam. Ő csak nézett, de nem csalódottan és nem is elítélően. Egyszerűen csak nézett. Egy idő után a zsebébe nyúlt és átadott egy zsepit.
-Először töröld le a vér nagy részét, s csak utána mosd le. Azután tedd vissza a kendőt a kezedre, öltözz át és gyere.-csak ennyit mondott, majd megfordult és kiment.
     Tudtam, hogy hallgatni fog, mert ha meg akarna alázni, akkor nem azt mondta volna, hogy tegyem vissza a kendőmet. Érthetetlen okból kifolyólag bíztam benne, pedig Krisz árulása után úgy hittem, nem lesz többet bizalmam senkiben.
     Otthon náluk a srácok kitalálták, hogy "felelsz vagy felelsz"-eznek, de nekem eszemben sem volt beszállni. Nem akartam válaszolni az esetleg feltevődő kérdésekre. Bence sem szállt be, bár van egy olyan megérzésem, hogy csak miattam. Felmentünk a szobájába, s körbenézve megállapítottam, hogy imádom. A fal minden egyes négyzetcentijét poszterek takarták, csomó rock bandával, akiket bírok és néhány pop-al, amelyek közül párat nem is ismertem. Volt ott Green Day, Red Hot Chilli Peppers, KoRn, Three Days Grace, Three Doors Down, System of a Down és még jó pár nagy kedvencem. Kivettem viszont egy Akcent, egy 3 Sud Est és egy Voltaj posztert is.
-Elmondod, hogy miért tetted?-nézett rám. Tudtam, hogy a vágásokra érti.
-Tavasz vége felé meghalt az apám. Azóta mindig ezt teszem, ha ideges vagy szomorú vagyok. Amig a kezem fáj, addig az emléke nem.
-S a mai?
-Ádám miatt volt. Az egyik mondatában felemlegette az apámat, s ez rosszul esett. Meg aztán az sem jó érzés, hogy a fél csapat még mindig rám van szállva, mert lány vagyok. Te miért vagy ilyen rendes?
-Az lennék?
-Igen. Mások már rég szétkürtölték volna, hogy őrült vagyok és vágom az ereimet.
-Talán. Csak annyi a különbség köztem és köztük, hogy nekem is vannak vágásaim. Látod?-nyújtotta felém a csuklóját.-Már csak alig látszanak. Két éve csináltam. Még csak tizenhárom voltam. Tudtad, hogy az apám lelépett, mikor tíz éves voltam? Azt is csak azután, miután már mindenkivel összecsalta az anyámat. Azóta sem keresett fel sem engem, sem Patrikot. Mikor tizenhárom voltam, anya összejött egy pasival. Nem bírtam őt, mert mindig beszólt nekem. Az egész csak akkor lett rosszabb, mikor három hónap után összeházasodtak. Tibor lett a mostohaapám, de mindig ordítozik velem. Hol a jegyeim miatt, hol a foci miatt, hol pedig csak mert úgy tartja kedve. Két éve már megszoktam, de az elején nagyon nehéz volt. Azóta vannak meg a nyomok a kezemen, szerencsére, ha az ember nem nézi meg közelről, nem veszi észre őket. Most már életem végéig meg leszek bélyegezve, csak ezt bánom. Kérlek, többet ne tedd ezt magaddal. Ha baj van, gyere hozzám és mond el, de ne vágd meg magad. Az biztos, hogy már ezek is megmaradnak örökre-vette le a kezemről a kendőmet-De lehet, hogy helyrejönnek annyira, mint az enyémek és csak akkor látja az ember, ha nagyon közelről nézi, vagy tudja, hogy ott vannak.
     Aznap sokat segített nekem Bence. Elmondtam neki mindent. Krisztiánt, apámat, hogy sosem voltak barátaim és mindent, ami aggasztott. Cserében ő mesélt Tiborról, arról, hogy mennyire megváltozott az anyja, Patrikról, akit bár szeret, de a srác mindig háttérbe szorítja őt és hagyta, hogy megismerjem a múltját. Azon a napon történt, hogy mi ketten elválaszthatatlanok lettünk. Összekötöttek minket a sebek és a történetek. Bence számomra a fény a sötétben.