 |
| Madagaszkár-Boldog szülinapot |
-Haló!-szóltam bele a telefonba, álmosan, miközben Kristóf is mocorogni kezdett mellettem.
-Szia tesó! Boldog szülinapot, te majom! Keserítsd még az életem sok-sok hosszú évig! Szeretlek, te idióta!
-Köszi Arnold! Én is szeretlek!
-Ennyi elég is volt belőlem. Majd még látlak, húgi! Adom Norinát.
-Szia! Boldogságos szülcsinapcsit drágaságom!
-Köszi Nori! Rendes vagy!
-Mesélj! Milyen Kalifornia? Jól hallom Bence hangját? Üdvözlöm, ha melletted van!
-Lassíts kicsit! Imádom Kaliforniát, egyszerűen imádom! Többet haza sem megyek! Nem, nem Bencét hallod, hanem Kristófot.
-Kristófot? Hogy kerülsz te Kristóf mellé?
-Kisebb zűrbe keveredtem a reptéren, de szerintem Arnold szívesen elmeséli helyettem is. Viszont most megtennéd, hogy kicsit visszaadod a bátyámat? Fontos dolgot kell megbeszélnem vele.,.
-Persze. Akkor még dumálunk, Viki! Puszillak innen is!
-Én is! Szia Nori!
-Igen, mit akarsz?-mondta nagyon "kedvesen" Arnold.
-Még ki van nálunk otthon?
-Én, anya, Dina és Nori.
-Sejtettem. De mond csak, hogy kerül oda Norina?-érdeklődtem diszkréten.
-Ööö...Lehetne, hogy ezt akkor magyarázom meg, mikor itthon vagy? Nem másért, de nem éppen telefon téma-védte magát.
-Tudtam! Mióta vagytok együtt?-szegeztem neki a kérdést.
-Várj, kimegyek. Tehát. Nem vagyunk együtt...
-De?
-De dolgozom rajta, ha ennyire érdekel. Bejön nekem és nem szalasztom el ezt a lehetőséget.
-Sok sikert! És ne feledd, hogy mindenki bír téged, aki megismer. Nem kell túlizgulni, de azért ne is hidd el magad! Ja és szeretlek. Szia!
-Én is téged. Jó szórakozást Los Angeles-ben!
Nagyon jó volt hallani, hogy törődnek velem, attól függetlenül, hogy éppen nem is vagyok otthon és gondolnak rám. Még akkor is, ha rohadt fáradt voltam és pont telefon beszélgetésre nem volt energiám. Mégsem bántam igazán, hogy minden barátom, rokonom és ismerősöm jó kívánságait kellett hallgatnom, még akkor sem, ha mindenki sokáig tartott szóval. Már éppen visszaaludtam, Kristóffal együtt, mikor újra megszólalt a telefonom, viszont semmi erőm nem volt válaszolni. Éreztem, hogy Kristóf kiveszi a kezemből a mobilt, de nem nagyon zavart a dolog.
-Szia! Bocsi, de nem tudom adni, éppen alszik. Nem, nem Bence vagyok. Egyébként kihez van szerencsém? A barátja?! Esetleg a neved is megtudhatnám, hogy át tudjam adni az üzeneted? Ákos? Oké. Várj, megébredt. Adom.
-Szia Ákos!-vettem át a telefont.-Hogy van a pasim?
-Köszi, jól. Boldog szülinapot csajé! S majd valamikor gyere el hozzám, kosarazni.
-Mindenképp. Ki nem hagynám, szívem.
-Oké, akkor hagylak aludni, drágám. Ha már úgyis felébresztettelek. Szép álmokat!
-Köszi, puszillak. Szia!-tettem le a telefont.
-Van pasid? Neked van pasid? Akkor meg minek smároltál Bencével reptéren
? S egyáltalán hogy tudod megengedi, hogy melletted aludjak?
-Nyugi, Kristóf!-állítottam le-Ákos Izidor öccse, s nem mellesleg tizenegy éves. Alap, hogy nem járok vele.
-De hát ő mondta, hogy a pasid. Meg aztán te is annak szólítottad. Mi folyik itt?
-Állj már le! Azért mondjuk azt mindketten, hogy ő a pasim, én pedig a csaja vagyok, mert tavaly nagyon le akart koptatni egy tíz éves csajt. Az osztálytársát. Azt mondta a lánynak, hogy van barátnője, aki mellesleg szebb és érettebb is nála. A lány persze nem hagyta magát és követelte, hogy mutassa be neki is. Szegény srác engem kapott meg, mert jóban vagyok Izidorral, így szoktam hozzájuk járni. Én belementem. Azóta pedig így maradtunk, ezen az állásponton. Most is ezzel szívatjuk egymást.
-Ja, az úgy más.-nem tudom, hogy ez féltékenység volt, vagy csak érdeklődött, de mindenképpen eldöntöttem, hogy nagyon aranyos ez a srác.
Az éjszaka további részét gond nélkül aludtuk át-továbbra is az én ágyamban-viszont arra nem számítottunk, ahogy reggel tízkor költöttek. Csak azt éreztem, hogy hirtelen egy nagy súly nyomja össze a testemet. Meg sem lepődtem, viszont Kristóf annál inkább.
-Bence, menj a jó büdös, kurva picsába! Szállj már le rólam!
-Bence? Milyen Bence?-kérdezte Patrik, miközben Izidorral együtt leszálltak végre rólunk, s hagytak levegőhöz jutni.
-Basszus! Bocsi Kristóf, de azt hittem, Bence van itt. Nem akartunk téged is megnyomorítani.
-Nem tesz semmit, haver.
-Hogy-hogy azt hitted, Bence van itt? Nincs a ti szobátokban?!-kérdeztem.
-Nincs, ahogy az egész házban sem. De hagyd már csajé, hogy eleget tegyünk a kötelességünknek! Boldog szülinapot, te hülye állat!-köszöntött fel sajátosan Izidor.
-Boldogat Viktoria Fracisca de la Rosa!
-Mindenképpen köszi, bár nem látok itt egy hülye állatot sem, s arról végképp nincs fogalmam, hogy ki az a Fracisca de la Rosa. De tudjátok, hogy én így bírlak titeket.-mondtam, s azzal meg is öleltem az őrült barátaimat.-Most pedig arra válaszoljon valaki, hogy hol van Bence!
-Fogalmunk sincs. Nem is láttuk még ma, azért gondoltuk, hogy melletted kötött ki.
-Nem. Tegnap rohadtul összevesztünk. Nem beszél velem...
-Jajj, gyerekek, veletek kettőtökkel folyton csak a baj van!-szólt hozzá Patrik
-Mi van itt? Csapat gyűlés?-lépett be Oscar-Boldog szülinapot Viki! Most pedig öltözz, tíz perc múlva várlak kint, az ajtó előtt. Ti srácok pedig bulit szerveztek! Átjön pár haverom, ők tudják mi kell egy igazi, amcsi bulihoz, ti pedig a szőke ízlésére alakítjátok az alapokat.
-Nem zavar, hogy itt vagyok? Bencét láttad ma?
-Nem igazán. Igen, éppen nekem intéz valamit a bulidra. Nem akart találkozni veled, így őt küldtem. Na jó. Tíz perc!
Szót fogadtam Oscarnak, s hamar felöltöztem, majd rohantam is le, a ház elé. Kicsit korán érkeztem, s a srác még nem volt ott, így kénytelen voltam elviselni az öreg szomszéd mogorva és éles pillantásait. Most mi van?! Mi fura egy tiszta feketébe öltözött csajban, aki harminc fokban hosszú nadrágot húz, sapkát visel (mellesleg elvettem azt is, amit beígértem Oscarnak) és a kezében fekete pulcsit tart?! Szerintem sincs semmi különös. Még mindig álltam az úr tekintetét, mikor a hátamnál becsapódott az ajtó.
-Készen állsz? Tessék-nyomott a kezembe egy hátitáskát-39-es a lábad, nem?
-Igen, de honnan a francból szereztél 39-es korcsolyát...nem hiszem, hogy felmegy a te...mennyi is? 43-as lábadra.
-Közel. 44-es. Reggel beugrottam a kedvenc üzletembe. Gondoltam, jót fog, ha tanítani akarsz. Csak feketét találtam, ugye nem gond?
-Hát...nem is tudom. Azt hiszem, most nem tudok korcsolyázni. Tudod, nekem csak fehérben megy-mondtam ironikusan.
-Jó, értem én. Csak minden korid fehér volt, azért gondoltam.
-Ja, mert az illett a szettjeimhez. Sajnos egyszer sem engedtek feketébe vagy sötétbe öltözni.
-Szegénykém! Most sajnálnom kéne téged?
-Szemét vagy! De...hová kell menni és hogy jutunk oda?
-Az utat elég ha én tudom, s a kocsimmal. Megfelel a BMW i8?
-Apucinak van pénze, mi?
-Persze-mosolyodott el.-De ezt kivételesen csak félig fizette ő. A másik felét én adtam a pénzből, amit a versenyeken nyertem és félre tettem.
-Gratulálok, ez már haladás.-közben beértünk a garázsba és szemügyre vettem a kocsit, majd beültem-Nem semmi! S még fekete is! Csak az nem jön be, hogy két személyes. Jó, tudom, hogy sportkocsi, meg minden, de akkor is!
-Hé! Ne sértegesd Bess-t! És tudod, sportembernek sportkocsi jár!
-Ja, hogy magadról beszélsz? Komoly el kellett gondolkodjak azon, hogy milyen sportemberről beszélsz...
-Rossz vagy!-szólt tettetett sértettséggel.
-Tudom, mondták már páran.
A sportcsarnokba érve, átcseréltük a cipőinket jégkorcsolyára, majd felvettük a magunkkal hozott pulcsikat, majd miután visszavettem a sapkámat, Oscar felé nyújtottam a másikat.
-Uhh! Komolyan gondoltad? Nekem adod? Köszi, imádlak!-tette fel-Nézd, ikrek lettünk!
-Még hozzá béna hajú ikrek.
A pályához igyekeztünk, majd a jégre lépve, valami nagyon furát vettem észre. A jégcsarnok közepén temérdek héliumos lufi meredt a tető felé. Előttük pedig egy óriási plüss mackó, kezében szívecskével, amelyen ezt írta: "I'm sorry!" A mellettem lévő srácra nézem, aki így szólt:
-Menj csak! Ez a te különkiadású ajándékod!
Megfogadtam a tanácsát, majd odacsúsztam. Ahogy a maci elé értem, valaki kilépett a lufik takarásából. Bence! Itt van...
-Bence!-visítottam, majd a nyakába ugrottam. Ekkor már patakokban ömlöttek a könnyeim.-El sem hiszem, hogy itt vagy! Azt hittem, soha többé nem akarsz látni.-bőgtem keservesen.
-Már hogy ne akarnálak látni?! Szöszi, te vagy a leges legjobb barátom. Nélküled semmit sem ér az egész! Boldog szülinapot! Szeretlek, bármit mondj vagy csinálj is!
-Én is téged! Te vagy a világ legcsodásabb barátja!-öleltem át még egyszer.-Velünk maradsz egész nap?
-Nem. Mennem kell. Van egy kis dolgom a buliddal kapcsolatban. Azt hiszem, itt az ideje, hogy induljak. Jó légy! És jó korizást!
Miután Bence elment, neki is láthattunk az edzésnek. Csak arra a tényre nem számítottam, hogy ott lesz Oscar edzője is, Ananya Alexeev. Az a nő egy kész csoda! Mondjuk már az is sokat nyom a latba, hogy orosz. Értitek? Orosz! Én meghaltam volna csak hogy valaha orosz edzőm legyen. A nővel személyesen még nem találkoztam, de azt mindenki tudja az én világomban, hogy ő bajnokokat képez. Mikor megláttam, hirtelen félelem kúszott végig a gerincemen, jobban kihúztam magam és a tartásom merev lett. Oscar mellettem pedig röhögni kezdett.
Miután Bence elment, neki is láthattunk az edzésnek. Csak arra a tényre nem számítottam, hogy ott lesz Oscar edzője is, Ananya Alexeev. Az a nő egy kész csoda! Mondjuk már az is sokat nyom a latba, hogy orosz. Értitek? Orosz! Én meghaltam volna csak hogy valaha orosz edzőm legyen. A nővel személyesen még nem találkoztam, de azt mindenki tudja az én világomban, hogy ő bajnokokat képez. Mikor megláttam, hirtelen félelem kúszott végig a gerincemen, jobban kihúztam magam és a tartásom merev lett. Oscar mellettem pedig röhögni kezdett.
-Nem a sötét boszorkával kell találkoznod, Szöszi! Gyere, bemutatlak neki, bár esélyes, hogy már ismer.
Odacsúsztunk a pálya széléhez, majd ki is léptünk. Az edzőnő elmosolyodott, majd kezfogott velem.
-Antal Viktória?-kérdezte egy nagyon furcsa, angol és orosz keverékű akcentussal.
-Igen.-mondtam, majd bólintottam is.
-Örvendek, hogy találkoztunk! Tudd meg, felfigyeltem rád és arra, ahogy varázsolod a jeget, de ezután azt kellett tapasztalnom, hogy nyomtalanul eltűntél. Igazán sajnálatos volt.
-Megtisztel, Hölgyem! Én is igazán sajnálom, hogy eltűntem, de nagy döntés előtt álltam. Bárhogy döntöttem volna, részben úgyis megbántam volna.
-Mit nyertél azzal, hogy lemondtál a jégtáncról?-kérdezte némi ámulattal a tekintetében.
-Kevesebb lelki fájdalmat; egy klassz focicsapatot, ahol kapitány lehetek; és ami a legfontosabb: barátokat, igaz barátokat. Egyszóval mindent, amim nem volt meg addig.
-Igen, hallottam róla. Igazán sajnálom apukádat.
-Honnan tud róla?
-Nemrégiben, úgy néhány hónapja láttam, hogy van wikipédia cikk rólad. Ott írta, hogy valószínűleg apukád elvesztése miatt léptél ki a csapatodból.
-Igen, tényleg ez volt a fő ok. Hiába lett volna lehetőségem folytatni, nem akartam többé. Apám volt az, aki leginkább támogatott. Nélküle nehéz lett volna.
-Értem. De nem gondolod, hogy túl sokat veszítettél azzal, hogy lemondtál a jégkoriról?
-De. Nagyon sokat, sőt, pózolhatatlan a veszeségem. Viszont most már mindegy. Kiestem a gyakorlatból. Lehetetlennek érzem, hogy újra oda kerüljek vissza, ahol voltam egykor.
-Na, jól figyelj rám! Semmi sem lehetetlen. Mikor elindultál, míg még csak TV-ben láttad és míg még csak tanultad a mozdulatokat, nem érezted úgy, hogy ezt nem lehetséges megcsinálni? Mondd, a sok esés után hogyan sikerült mégis elsajátítani mindent, bajnoknak lenni?
-Felálltam, folytattam, hittem benne, hogy képes vagyok rá és nem álltam meg.
-Pontosan! Most is csak ez hiányzik belőled. Gondolom, ideiglenesen vagy itt, de mi lenne, ha eljönnél Oscar minden edzésére és segítenék neked is? Te pedig segíthetnél neki. Csak próbáld meg, s ha hazamész, döntsd el te, hogy megéri-e újra visszaállni a jégre.
-Köszönöm! Azt hiszem, elfogadom az ajánlatát.
-Rendben. Szerintem épp ideje kezdeni az edzést! Egyébként tetszik a sapkátok. Oscar, talán így nem túrod szét a hajad!-erre feröhögtem. Tehát nem csak nekem szúrt szemet ez a rossz szokása!
-Köszönöm, tényleg! Esküszöm, ön és Viki tisztára jó barátok lennének, legalábbis, mikor engem kell szívatni.
Erre csak nevettünk az egészen. Mit tehettünk volna egyebet? Úgyis tudtuk, hogy Oscar nem gondolja igazán komolyan. Szeret engem is és az edzőjét is. Tudom, kész csoda egy ilyen nő: általában az, hogy valaki bajnokokat képez, nem fér össze a kedvességgel és a jófejséggel.
-Na jó gyerekek. Tíz korcsolyakör a pálya szélén, majd pár nyújtás a jégen. Ahogy ismerem Oscart, nem melegített be, mielőtt a jégre állt volna.
Így kezdtük meg az edzést, majd egyszerűbb trükköktől haladtunk a nehezebbekig. Majd végül szemtaúja lehettem a legújabb mozdulatsornak, amellyel a helyi bajnokságra készülnek. Én is adtam pár tippet, hogy hogy legyenek a mozdulatai kecsesebbek és lazábbak. Az edzőnő medícsért, azt mondta, hogy jó szemem van az alig észrevehető hibákra, amelyek összetevődve mégis sokat számítanak. Az edzés vége fele teljesen lefáradtam. Én tényleg halálkomolyan gondoltam, hogy a jégkorcsolya nehezebb, mint a foci. Viszont bármennyire is volt fárasztó, élveztem az izmaim mozgatását és csodálatos volt, hogy újra összhangba kerültem a jéggel. Egyáltalán nem vagyok a régi formám közelében sem, viszont igaza lehet az edzőnőnek: ha nem hagyom magam és erőlködö, talán újra jó lehetek valamilyen szinten.
Miután végeztünk az edzéssel, hogy az én feltételem is teljesüljön, beültünk egy aranyos kis fagyizóba, ahol jégkását is lehetett venni. Végül megkönyörültem Oscarnak és mivel klasszul éreztem magam a pályán, megelégedtem azzal, hogy megevett egy cukormentes, egygombócos, erdei gyümölcsös fagyit. Én pedig nyugodt szívvel ettem a háromgombócos Dracula-tiramiszu-csoki ízesítésű finomságot és melléje jókat kortyoltam a mindentbele jégkásámat. Közben pedig így szólt a srác:
-Van egy kis dolgom. Tíz perc múlva visszajövök. Addig nyugodtan fejezd be a rohadtul nagy kalóriabeviteledet, hogy nőjjön a segged.
-Oké. Nekem megfelel-feleltem szórakozottan.
Ha percre pontosan akarom megmondani az időt, Oscar pontossn 9 perc után ért vissza, kezében egy ajándéknak tűnő dobozzal.
-Boldog szülinapot!-nyújtotta át azt-Tessék hercegnő, ezt vedd fel a bulidra és mindenki elfog ájulni tőled.
-Ó! Köszi szépen! Ez a sapi, meg az újjnélküli! Imádom őket! De komolyan, szoknya?
-Igen. Tudom, hogy nem tajongsz érte, de a szülinapodnak meg kell adni a módját, meg amúgy is, bőr, tehàt illik hozzád.
-Rendben. Akkor viszont mire várunk?! Irány haza, készülődni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése