1.A nagy válogató

     Reggel a telefonom csengőhangjára, a She's a Rebel-re ébredtem. Fú, de ideges voltam! Azt hittem, szétverek valamit. Kezembe vettem a telefonom, s kinyomtam, rá se nézve, hogy ki hív. Egy perc múlva megint csöngött. Akkor sem vettem fel, csak kinyomtam. Amikor harmadszorra is elindult a zene, egy durva mozdulattal felvettem.
-Mi a franc bajod van?-szóltam bele, vagy inkább ordítottam.
-Szia neked is!-szólt bele nyugodtan Bence, már megszokta a reggeli hangulatom.
-Bocsi, ismersz. Nincs túl jó hangulatom reggel. Főleg, hogy VALAKI felköltött.-Erre felröhögött.
-Na persze! Csak azért hívlak amúgy, hogy ha nem vagy itt fél óra múlva, akkor az edző szétrúgja a segged. Tudod, a kapitánynak nem illik késni a válogatóról. Végül is tudod, hogy nem kezdjük el nélküled.
-Baszd ki! Hogy az anyámba nem keltem fel az ébresztőre? Mindegy, tizenöt perc és ott vagyok.
-Oké, akkor látlak.
     Az első cuccot felvettem, ami a kezembe akadt, majd benyitottam a mosdóba. Miután végeztem, rohantam, ahogy csak tudtam és reménykedtem, hogy az edző jó kedvében van. Mikor beestem a pályára, már kész voltam. Hat megállónyit szaladtam, úgy, hogy egyáltalán nem voltam fitt, mert nyáron alig mozdultam meg, csak néha jártam el focizni meg métázni.
-Miért is vártunk egy csajra?-suttogta az egyik gólya a másiknak, vagyis azok kellett legyenek, mert nem ismertek.
-Ez a csaj, véletlenül a csapat kapitánya-szóltam rá, mire behúzta a nyakát.
-Bocsánat edző bá! Elaludtam, de többé nem fordul elő.
-Remélem is!-végignézett rajtam-Mi a franc ez a sok karkötő, hová készültél?-förmedt rám.
-Sajnálom, de tegnap buli volt, s még nem vettem le.
-Jó, akkor vedd le most!
     Engedelmesen levettem, majd vártam, míg az edző elégedetten bólint. Egyből egy súlyos valami érkezett a hátamra. Istenem, hogy én egyszer megölöm azt a kölyköt!
-Bence szállj már le rólam.-mondtam, s mikor végre leszállt, két puszival köszöntöttem.
-Te most komolyan az egyik kedvenc pólódban akarsz focizni?-nézett rám.
-Faszomba! Nem néztem mit veszek fel, nincs nálad egy plusz póló?
-Viktória ugye nem káromkodik?
-Nem edző bá-válaszolt helyettem Bence-De van. Tudod hol a cuccom, indulj, s gyere gyorsan.
     Éreztem, hogy az edző tekintete lyukat éget a hátamba, de mégsem focizhattam a Green Day-es pólómban! Bementem a fiúöltözőbe, lenyúltam a pólót, s már öltöztem volna át, mikor éreztem, hogy valaki néz. Egy srác ült a szemben lévő padon. Rábámultam.
-Te meg mit keresel itt?
-Én kérlek szépen, elkéstem, s bejöttem átöltözni. Az a kérdés, hogy te mit keresel itt. Tudtommal ez egy fiúöltöző.
-Jól tudod, csak lenyúltam egy pólót, hogy ne kelljen ebben fociznom.-mutattam magamra-Te meg menj ki a pályára, mert ha utánam érsz ki, akkor startból nem kerülsz be.
-Mért is? Miért függne az tőled?-röhögött.
-Mondjuk mert több befolyásom van mindenkinél az edzőt kivéve. Én vagyok a csapatkapitány baszd meg!-leakadt, de nem csodálom.
     Mikor újra kiértem, odasúgtam Bencének:
-Más pólót nem hozhattál volna? Ez abszolút pasis, s emellett kétszer akkora is, mint én.
-Örülj, hogy volt ez is. Ne szekálj már, elégedj meg!
-Kezdjük!-fújt bele az edző a sípjába-Három próba szerint pontozunk! Az első a szaladás. A negyvenegyből itt kiesik a tizenegy utolsó. Húsz kör a pálya körül! Ti is, attól még hogy bent vagytok a csapatba-nézett ránk, mi meg fájdalmasan feljajdultunk.
     Ötödik lettem, s az előttem lévő három is a csapatból volt, viszont az első! Az anyjába bele, az öltözős srác volt. A második próbánál kiestek tizenhatan. Passzolás és kapura rúgás volt. Nem értem, egyesek miért jelentkeztek, ha egyik sem megy nekik. Ekkor jött az utolsó kör.
-Csapatokra osztalak, s együtt játszotok négy-négy csapattaggal. Figyelem a stílusotokat és a taktikátokat, a végén kiválasztok egyet, aki a legjobb volt. Első csapat-nézett a lapjára-Antal, a két Dán és Szép, Csernátonival, Kossuthal, Péterrel, Fehérrel, Molnárral, Pállal és Tanával. A másik pedig: a többi válogatós és Máté, Pállfy, Német meg Forgács. Szép és tisztességes játékot akarok. Az első csapat kapitánya természetesen Antal, a másodiké meg legyen mondjuk...Forgács.
-Szétnyomunk Viki!-ordította Augusztusz.
-Azt csak hiszed Guszti! Hozzám majd ne gyere sírva, mikor kikaptok-mosolyogtam rá.-Amúgy ti vagytok a felső nélküliék, mert értelemszerűen én nem lehetek abban a csapatban.
-Valahogy gondoltam, Szöszi.-röhögött, miközben megmutatta a világnak kockás felsőtestét.
     Csak félidős játékot játszottunk, vagyis 45 perceset. A 44. percben egyenlő volt az eredmény. Elvettem a labdát Izidortól, s már csak egy kicsi hiányzott, mikor valahogy bekerítettek. Sikerült lepasszolnom Csernátoninak (öltözős srác), aki egy szép gólt rúgott. Megnyertük! Nem sok különbséggel, de sikerült győznünk, s ez a lényeg. A válogatósokat felsorakoztatta az edző, majd elmondta azt a szöveget, amit minden válogatón elmondott eddig, legalábbis a többiek szerint, de annyi biztos, hogy tavaly nekünk is ezt mondta:
-Jók voltatok az egészen. Egyesek jobbak, mint mások, de ez nem feltétlenül a ti hibátok. Ez tehetség kérdése. Ez a tehetség kinek megadatott, kinek nem. Sajnos csak egyetlen személyt tudok bevenni a csapatba. Úgyhogy lássuk, ki érte el azt a pontozást, amely a bekerülést jelenti számára.-Innen még csak a dobpergés hiányzott, mert máskülönben mindenki izgult, esküszöm, hogy még én is.-Aki a legtöbb pontot elérte, vagyis a harmincból huszonkilencet-basszus, tavaly is ennyi volt a legjobb, a srác egyelő velem-az nem más, mint Csernátoni Kristóf. Gratulálok fiam, benne vagy a csapatban. Sajnálattal közlöm viszont, hogy a három csere továbbra is csere marad, mert Kristóf jobb nálatok. Köszönöm, mindenkinek, hogy itt volt, illetve ha év közben megüresedik egy hely, akkor felhasználom a pontozásaimat. Mehettek öltözni.
     Bementem a lányöltözőben, ahol tök egyedül voltam. Ezt utálom abban, hogy lány vagyok. Míg a többiek röhögve beszélnek és sztorizgatnak, én egyedül kell üljek, s nincs kihez szóljak. Csak a pólót vettem át, mert sosem hordok magammal egyebet. Mikor kiléptem az öltözőből, észrevettem, hogy a pályán hagytam a karkötőim. A fiúk pedig már vártak rám.
-Ööö....Srácok, jövök mindjárt.
-Ne már Szöszi!-mondta Izidor-Mi van már megint?
-A pályán hagytam a karkötőimet. És mielőtt megszólalnál, igen, kellenek.
-Majd hozom én-mondta Bence-Hamarabb visszaérek, mert ha téged elkap az edző, akkor holnap sem szabadulsz. Induljatok, mindjárt jövök.
-Köszi Bencus, ugye tudod, hogy imádlak?
-Persze Szöszi, hogyne tudnám?
     Imádom ezeket a srácokat, de tényleg. Bármit megtennének értem, s nem is azért, mert lány vagyok, hanem szimplán csak azért, mert jó haverjuk vagyok. Az is biztos, hogy szívatjuk egymást ezressel, de attól még erősebb lesz a kapcsolatunk. Nem tudom, mi lenne velem, ha egy olyan suliba kerültem volna, ahol nem vesznek be a focicsapatba. Istenem, még a gondolattól is írózom.
-Hé, Viki, minden oké veled?-suttogta Filip, mert a többiek semmit nem vettek észre.
-Persze, csak nem tudom, mi lenne velem nélkületek-mosolyogtam rá.
-Valószínűleg egy másik suliban ülnél és körülrajonganának téged a srácok-röhögött.
-Ja, csakis, csakis ez lehetne Fili-röhögtem már én is.
     Láttam, amint Kristóf készül elmenni. Nem hagyhattam, most már ő is a csapatom tagja, csapattársat pedig nem hagyunk ki a buliból.
-Hé, Kristóf-megfordult-Nem jössz velünk? A srácok jönnek hozzám, téged is szívesen látunk.
-Nem, bocsi, dolgom van, de majd máskor élek a lehetőséggel.
-Ahogy gondolod-vontam meg a vállam.-Nem mondta az edző, de holnap suli után edzés, ne felejtsd el!
-Oké.
-Hé, Viktória drága, mióta tájékoztatod az embereket mindenről ilyen részletesen?-vigyorgott rám sokat tudóan Máté.
-Mi van?-néztem rá értetlenül, mert tényleg nem tudtam, miről van szó.

Prológus

     Mi a baj azzal, ha egy csaj focizik? Véleményem szerint semmi. Ha tőlem függne, akár csapatkapitány is lehetne. Ismerek is egy ilyent: engem. Csatár vagyok a Szent István Gimi focicsapatában, a Gyilkos Kacsákba. Igen, tudom, a név tök gáz, de nem lehet lecserélni, mert már harminc éve ez a suli csapatának neve. Bár tényleg olyan gyilkosok voltak, mint egy kacsa, ha nem még kevésbé. Egész addig nem nyert ez a csapat meccset, amíg én be nem kerültem és nem lettem kapitány. A csapat eredetileg minden évben vegyesnek volt meghirdetve, viszont sosem ment el egy lány sem a válogatóra. Én lettem az első lány focista a csapatban és egyben kapitány is. Valljuk be, míg én nem akadtam ki a csapat bénaságán, senki sem vette komolyan a versenyt. Tavaly viszont másodikok lettünk az országos gimis összecsapáson. Nem nagyképűségből mondom, de most mit tagadjam, ha egyszer ez az igazság? Azért változtattam meg a csapatot, mert a foci számomra mindennél fontosabb. A pálya az egyetlen hely, ahol igazán otthon érezhetem magam, ahol teljesen magam lehetek.
     A csapat annyira hozzám nőtt egy év alatt, hogy az hihetetlen! Még az is fájt, amikor év végén egy hely megüresedett, mert elment az akkor tizenkettedikes Edu. Mindenkivel jól egyezek, sőt! Olyan jóban vagyok velük, mint senkivel. A szívás csak az, ha focizol, hogy mindenki csak haverként tekint rád. Ez van. Ezzel még együtt tudok élni. Persze kellenek a csaj haverok is, végül is csak lány vagyok. Nekem három is jutott, olyanok, akik bár nem szeretik a focit, mégis kijönnek minden meccsemre és támogatnak, amiben csak lehet.
     Ebben az évben egy helyre fognak pályázni ki tudja hányan. Kemény lesz nekik. Emlékszem, hogy tavaly én is negyvenkét másik személlyel versenyeztem a bejutásért, csak akkor annyi volt a különbség, hogy hat helyre voltunk annyian. Hát, mit mondjak egyebet? Sok sikert a jelentkezőknek, mert sem én, sem az edző nem fogja kímélni őket.