Mi a baj azzal, ha egy csaj focizik? Véleményem szerint semmi. Ha tőlem függne, akár csapatkapitány is lehetne. Ismerek is egy ilyent: engem. Csatár vagyok a Szent István Gimi focicsapatában, a Gyilkos Kacsákba. Igen, tudom, a név tök gáz, de nem lehet lecserélni, mert már harminc éve ez a suli csapatának neve. Bár tényleg olyan gyilkosok voltak, mint egy kacsa, ha nem még kevésbé. Egész addig nem nyert ez a csapat meccset, amíg én be nem kerültem és nem lettem kapitány. A csapat eredetileg minden évben vegyesnek volt meghirdetve, viszont sosem ment el egy lány sem a válogatóra. Én lettem az első lány focista a csapatban és egyben kapitány is. Valljuk be, míg én nem akadtam ki a csapat bénaságán, senki sem vette komolyan a versenyt. Tavaly viszont másodikok lettünk az országos gimis összecsapáson. Nem nagyképűségből mondom, de most mit tagadjam, ha egyszer ez az igazság? Azért változtattam meg a csapatot, mert a foci számomra mindennél fontosabb. A pálya az egyetlen hely, ahol igazán otthon érezhetem magam, ahol teljesen magam lehetek.
A csapat annyira hozzám nőtt egy év alatt, hogy az hihetetlen! Még az is fájt, amikor év végén egy hely megüresedett, mert elment az akkor tizenkettedikes Edu. Mindenkivel jól egyezek, sőt! Olyan jóban vagyok velük, mint senkivel. A szívás csak az, ha focizol, hogy mindenki csak haverként tekint rád. Ez van. Ezzel még együtt tudok élni. Persze kellenek a csaj haverok is, végül is csak lány vagyok. Nekem három is jutott, olyanok, akik bár nem szeretik a focit, mégis kijönnek minden meccsemre és támogatnak, amiben csak lehet.
Ebben az évben egy helyre fognak pályázni ki tudja hányan. Kemény lesz nekik. Emlékszem, hogy tavaly én is negyvenkét másik személlyel versenyeztem a bejutásért, csak akkor annyi volt a különbség, hogy hat helyre voltunk annyian. Hát, mit mondjak egyebet? Sok sikert a jelentkezőknek, mert sem én, sem az edző nem fogja kímélni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése