3.Ez így oké...

     Éjjel alig aludtam valamit. Egyfolytában csak forgolódtam, s nem tudtam, mit is kéne tennem. Furdalt a lelkiismeret, hogy tényleg ennyire rossz ember lennék? Olyan hajnali négykor már végképp nem bírtam ott feküdni. Felkaptam magamra valami otthoni ruhát, és csendben, hogy ne ébresszek fel senkit, leosontam az udvarra és rúgtam párat az üresen álló kapuba. Mikor ezt is meguntam, leültem a hintára és úgy meredtem magam elé. Ez volt az első alkalom, hogy Bencével is összevesztem.

     Ő volt az előző évben az egyetlen támaszom. Mielőtt elköltöztünk ide, meghalt az apám. Kikészültem, de teljesen. Azt hiszem, miatta tettem rendbe a csapatot is. Ő tanított meg focizni, s úgy éreztem, hogy ha továbbra is focizom, akkor visszahozhatom őt. Legalábbis egy részét. Csak ez a sport juttatta eszembe igazén, hogy milyen volt. Hogy élt-halt a fociért.

     Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Már több mint egy éve, hogy meghalt abban a kurva balesetbe, de még mindig sírok, ha eszembe jut. Akkoriban azt kívántam, hogy bárcsap anyu lett volna és nem apu. Gyűlölöm is magam rendesen ezért. Anyu mindent megtett értünk, s én mégis ezt kívántam, csakis azért, mert apu közelebb állt hozzám. Fél évig jártam pszichológushoz, de sosem beszéltem. Mégis hogy mondjak el mindent, az érzéseimet, a félelmeimet egy vadidegennek? Főleg úgy hogy tudom, hogy őt nem érdekli igazán. Végül is neki ez a munkája: millió történetet hallgat meg. Viszont ott volt számomra, a suli kezdete óta Bence. Ő hozott vissza a felszínre, mert elég hosszú ideig csak a focira tudtam koncentrálni és semmi más nem kötött le. A srác pont jókor jött. A mi megbarátkozási történetünk hosszú mese. Ráér még később is.

     A telefonom kijelzőjére pillantottam. Háromnegyed nyolc! Azt a rohadt! Megint késésben vagyok. Felrohantam a szobámba, s rekordgyorsasággal átöltöztem. Felkaptam a táskám és rohantam a megállóba. A kibaszott busz természetesen az orrom előtt ment el. Rohanhattam megint! Ja, s az első órám a második gimis évemből persze, hogy történelem volt! Kölcsönösen utáljuk egymást Péterrel (mármint nem tegezem, ez a családneve).....

     Tíz perc késéssel értem be, s azon tűnődtem, hogy bemenjek-e. Ha nem megyek be, akkor kapok egy igazolatlan hiányzást. Tíznél már lehúzzák a magaviseletem, s nem focizhatok. Ha bemegyek, akkor feleltetni fog a tavalyi anyagból. Ha félévkor megbukok, akkor megint nem focizhatok. Mi legyen? Hamar kellett döntenem. Tavaly a második világháborút vettük egész második félévben. Azt nagyjából tudom, mert az az egyetlen dolog, ami érdekelt és megtanultam.

-Jó reggelt kívánok! Bocsánat a késésért-léptem be.

-Antal...mért nem lepődöm meg? Már megszoktam. Ezúttal mi a kifogásod? 

-Nem keresek kifogást. Későn keltem, s lekéstem a buszt.

-Rendben, rendben. A felelést viszont nem késted le-vicsorgott rám.-Tedd le a cuccod és felelsz a II. Világháborúból.

     Nem kímélt, ezressel szívatott, de most nem röhögött senki. Máskor a csapatom azon része, akik osztálytársaim is, alig tartották vissza a röhögést. de most mindenki komolyan bámult. Hatost kaptam. Máskor alkudoztak a tanárral a jegyemen, de most senki, de senki nem szólalt meg. Máté lesajnálóan nézett rám. Azt hittem, kirohanok onnan, s többet vissza sem megyek, de ehelyett leültem a szokásos helyemre. Bence mellé. Még csak rám sem nézett. Jól állunk.

     Gyomorgörccsel ültem végig az órákat, s alig vártam, hogy már vége legyen a napnak. Azzal viszont nem számoltam, hogy órák után le kell mennem a pályára, s ott kell üljek egy egész edzés alatt, ami az edző kedvétől függ, hogy mennyit tart. Mikor kiléptem az öltözőből, teljesen készen, majdnem reszkettem. A többiek már ott voltak.
-Jó, kezdhetjük?-kérdezte az edző.
-Nem.-jelentettem ki határozottan-Van egy kis megbeszélnivalónk.
-Mégis mi lenne az Antal?
-Az, hogy a csapat más kapitányt akar. Én lemondok erről a posztról, mert nem akarom, hogy az én hibámból változzon meg a teljesítményük.
-Mi az, hogy lemondasz? Erről én döntök!-emelte fel a hangját-Ti pedig miért akarjátok leváltani Viktóriát?-förmedt rá a csapatra is-Ha jól emlékszem, ti választottátok meg őt a tavaly. Mi van veletek? Beszámolót kérek, most!
     Izidor mondta el az egészet, amiért hálás voltam, mert én sem voltam teljesen képben a történtekkel.
-Szóval összegezzük. Azért akar a fél csapat más kapitányt, mert Antal azt mondta, hogy semmi közötök a magánéletéhez. De könyörgöm, mi közötök hozzá? Na meg mert verekedett a testvérével. De most mondjátok meg, ti szentek vagytok? Hisz ti csapaton belül is szoktatok verekedni!
-Azért van közünk, mert lehet, hogy olyasmi, ami gátolja a csapatmunkát. Tudja edző bá, hogy mi van, ha Viki együtt van Bencével? Szerintem abból már nem lenne rendes játék.
-Hogy mi van? Ez még nekem is új. Én és Bence? Teljesen megvesztetek? Hogy a picsába képzelitek, hogy együtt vagyunk?
-Vele smseztél. Utána akadtál ki, hogy Arnold elvette azt a rohadt kék IPhone-t.-mondta Patrik.
-Hát basszátok meg! Tessék az a kibaszott telefon! Nézzétek meg tőlem az összes kurva sms-t. Bár kibaszottul nincs közötök hozzá, de tessék, fújjátok fel!-mondtam a végére már sírva, utána meg elrohantam, ledobva a fűbe a telefont.
     Bevágtam magam mögött az öltöző ajtaját. Leültem az egyik padra, majd fejem a lábaimra hajtava bőgtem tovább. Nyílt az ajtó, de nem foglalkoztam vele. Valaki leült mellém és átölelve magához húzott, így mellkasának dőlve folytak a könnyeim tovább. Fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet az, viszont abban a percben ez nem is nagyon izgatott.
-Are you ok?-hallottam meg Basti hangját.
-Yes. Ott voltál a pályán? Hallottad?-nézetem rá félve a választól.
-Igen, az elejétől a végéig.
-Mi történt, miután eljöttem?
-Én egyből utánad jöttem, csak kissé elvesztem, úgyhogy nem tudom.
     Kopogtak. Hogy ki a dög nem tud bejönni egy öltözőbe?
-Gyere!-szóltam ki.
-Jól vagy?-nézett rám kedvesen Kristóf.-Bocs, zavarok?
-Megvagyok. Dehogy is zavarsz! Kristóf, ő az uncsim Amerikából, Sebastian, de mindenki csak Bastinak szólítja. Amúgy ott maradtál, mi történt?
-Igen, ott maradtam. Bence, ha jól tudom a nevét, elvette, s zsebre rakta a telefont. Senkinek sem adta oda. Nyugi, nem nézek meg egy szál sms-t sem.-megkönnyebbülten felsóhajtottam.
-Bence most hol van?
-Nem tudom, utoljára akkor láttam, mikor errefelé jött, utána pedig eltűnt.
-Bocsi, de meg kell keresnem őt. Basti, köszi, mindent és neked is Kristóf.
     Kiszaladtam, átmentem a fiúöltözőbe. A srácok ott voltak. Ezek szerint ma nem még lesz edzés. Felük boxerben állt, s kérdőn nézett rám. Már megszoktam, épp elégszer láttam így őket. Körbenéztem.
-Hol a faszomba van Bence?
-Nem tudom..-felelt Dorián-Izé..bocsi, mindannyiunk nevében, de tényleg. Figyi..-kapott a tarkójához-Nem akartunk leváltani, s nem is fogunk, csak...hülyék vagyunk, oké?-mindannyian kutyaszemekkel néztek rám.
-Oké, nem számít. A jövőben viszont kicsit több tiszteletet várok! Ti vagytok a legjobb barátaim, de emellett a csapatom is. Ma elmaradt az edzés, ami többnyire az én hibám, de majd beszélek az edzővel és bepótoljuk.
-Rendbe és köszi a megértést. Amúgy ha már mész Bence után, akkor vidd a cuccát is.-szólt utánam Patrik.
-Mi vagyok én baszd meg?! A te tesód, vidd haza! Várj, ott van a mobilja is?-bólintott, én pedig elvettem azt.-Na csá!
     Kimentem a fiúktól, s szóltam Bastinak, hogy elhúztam, s menjen ő is nyugodtan haza. A suli előtt megálltam, s a saját számomat tárcsáztam Bence mobiljáról. A harmadik csöngésnél fel is vette.
-Te most szívatsz?-röhögött a telefonba-Most komolyan EZ

...EZ a kép...

a kép jelenik meg, mikor hívlak?
-Ja, olyan cuki vagy azon a képen Bencus.... Nem mellesleg szép emlék. Na de térjünk a lényegre: hol a faszomban vagy?
-Neked olyan is van?-tette a hülyét-A vízesésnél megtalálsz.
     A vízesés. Hát persze! Mikor tavaly felfedeztük, majdnem minden egyes nap odajártunk. Imádtuk azt a helyet! Mi több, most is imádjuk. Senki más nem tud róla, csak mi ketten. Az a hely varázslatos, meg csendes is. A vízesés hátánál pedig van egy barlang, oda is sokat jártunk be, viszont csakis kizárólag meleg időben, mert nem lehet oda bejutni, anélkül, hogy vizes ne lennél. Most sem volt senki a víz mellett, így átmentem a vízesésen, egyenesen a barlangba. Bence mosolyogva várt rám. Estig beszélgettünk, majd valahogy hazavergődtünk mi is.